2012. december 31., hétfő

Kevés volt a könyv

Filmek és sorozatok mellett a könyveket is viszonylag sűrűn forgatom, bár ez az idei olvasónaplóm alapján nehezen hihető, de ha látnátok, mennyi könyvem van.. Főleg romantikus könyveket, fantasyket és szakkönyveket olvastam idén. Ez a hárompluszegy tetszett a legjobban:

Sarah Turnball: Kezdjük újra Párizsban
Sarah ausztrál íróként, riporterként bejárja a világot, majd szerelembe esik és letelepedik Párizsban.

Egyrészt imádom Párizst, egy szalvétát is el lehet nekem adni, ha Eiffel-torony van rajta, másrészt pedig azért, mert nem kertel, ha kell szidja, ha kell a pokolba küldi a franciákat, a várost, meg az egész chic-et, de közben kellő alázattal és csodálattal szemléli, ráadásul nagyon jó humora van.

Katie Fforde: Szerelem kétszer
Egy londoni, egyedülálló anyuka vidékre költözik, történetesen épp a gyerek sosemlátott apjának gyerekkori háza mellé.

Sablonosnak tűnhet, talán egy kicsit az is, de rendkívül bájos, humoros. Katie Fforde összes itthon megjelent könyvét olvastam, szeretem azt az értékekkel teli, vidéki angol miliőt, amit a regények köré teremt. A nőalakjai romantikusak, de erősek, nem ismernek pardont, ha a saját életükről van szó.

dr. Máté Gábor: A test lázadása
Máté Gábor elméletének lényege, hogy a komoly fizikai betegségek sosem derült égből villámcsapásként jönnek, hanem hosszan tartó lelki traumák hatásaként jelentkeznek.

A könyv rávilágít arra, hogy merni kell boncolgatni a lelki sebeket épp azért, hogy a fizikai problémákat csökkentsük vele. Engem inspirált, amióta elkezdtem foglalkozni ezzel a témával, kevesebbet fáj a fejem és a lábam. Lehet, hogy van benne valami.

Susan Collins: Az éhezők viadala-triológia
A jövőbeli Észak-Amerikában az államok helyén 12 körzetet alakítottak ki, akiket egy központi hatalom irányít. A megfélemlítés eszköze az Éhezők viadala, ahova a körzetek 2-2 fiatalt küldenek, akik egymást gyilkolva küzdenek meg az életben maradásért. Amikor Katniss kerül a kiválasztottak közé, nemcsak, hogy megnyeri a versenyt, de lázadó természetével és vakmerő cselekedeteivel forradalmat robbant ki, ami végül az elnyomó hatalmak megdöntéséhez vezet.

Újabb mese a Harry Potter-Twilight nyomvonalon, bár ennek a világa kevésbé összetett. Katniss figurája az elején iszonyú jó, a filmben őt alakító Jennifer Lawrence még megnyerőbbé teszi. Kissé harrypotteres, de női kiadásban.

2012

A tavalyi évösszegző posztomban is azért voltam hálás, hogy értékes embereket ismertem meg: ez szerencsére ebben az évben sincs másként. Sajnos, nem sajnos, még 1,5 óra van hátra 2012-ből és én egyedül ülök itthon a kanapémon, nézem a filmeket egymás után és teát iszogatok az Oslóból és a Koppenhágából való bögrémből. Jut eszembe, nem ártana egy újabb adagot főzni. Nem bánom, hogy így alakult, hogy nem valahol partizom. Majd jövőre, talán.

Összességében ez egy nagyon jó év volt. Nem is tudom, tudnám-e azt mondani bármire is, hogy rossz volt, biztosan nem. Februárban bekerültem az ország egyik legjobb munkahelyére, ahol nagyon jól érzem magam. A nyáron megszereztem végre a diplomámat, amivel kapcsolatban körvonalazódik, hogy már nem sokáig áll egyedül a polc tetején - remélem, jövőre már arról írhatok, hogy belekezdtem egy merőben új tudományterület felfedezésébe. Idén nem mentünk Szingapúrba, pedig mehettünk volna, de nem vállaltam be a munka mellé - lehet, hogy igazam volt, lehet, hogy nem, de az biztos, hogy enélkül is fantasztikus lehetőségeket kaptunk az élettől.


Nyáron a tesómmal voltam az olimpián, majdnem egy hetet töltötünk el Londonban. Akkor és ott minden bajom volt vele. Tele volt a város, nem volt semmire pénzünk, mindennap a McDonald's-ban ebédeltünk, egymás agyára mentünk - ezzel együtt azonban lehengerlő volt. Egyszerre dobbant a világ szíve, valahol, a sok-sok indulóért mindig drukkolt valaki. Drukkoltunk azért, hogy sportolóink valóra válthassák az álmaikat. Az egész bolygó, és én ott voltam a közepén, a Hyde Parkban. Londonba mindenképp visszatérek! Ha csak egy estére egy Broadway-darabra, akkor is.

Nehéz kiemelni a nagy pillanatokat, hiszen nagyon sok felemelő dolog történt. Igyekeztem mindennek a jó oldalát látni, ezért nehéz is azt mondanom, hogy ekkor vagy akkor nagy sebeket szereztem volna. Minden egyes nap, hét, hónap egy-egy lecke, édes tanulság volt, amivel gazdagabban vágok neki a következő évnek. Nem határozom meg, hol akarom látni magamat 365 nap múlva. Ami biztos, hogy szeretnék tudatosabban több időt szánni magamra és a közvetlen környezetemre, erre készül nemsokára egy részletesebb követeléslista - tőlem, magammal szemben.

Boldog új évet, srácok, remélem, jövőre is magam mellett tudhatlak titeket - én itt leszek.

2012. december 28., péntek

The Perks of Being a Wallflower (2012)

Igazi kincsre bukkantam, amiről még mindig nem tudni, mikor érkezik a magyar mozikba, ez pedig a The Perks of Being a Wallflower (2012).

"Azt a szeretetet fogadjuk el, amiről úgy érezzük, hogy megérdemeljük."



Ez a mondat kétszer hangzik el a filmben, bár mindkétszer a főszereplő lány, Sam (Emma Watson) párválasztási szokásaira vonatkozik a megjegyzés, áthatja a másik főszereplő, Charlie (Logan Lerman) egész életét. Két szálon fut a történet: egyrészt a gimnázium első évének beilleszkedési nehézségeit látjuk Charlie szemszögéből, másrészt a Charlie életét alapjaiban meghatározó trauma kibontakozik ki a szemünk előtt.

Spoileres összefoglaló a fehér betűk mögött

A lélek rejtelmei és a gyerekkori traumák hatásaira érzékenyek számára ez a film igazi csemege. A srác múltjában egy súlyos titok lappang, ami miatt teljesen elszigetelődik a környezetétől: gyerekkorában molesztálja a nagynénje, ráadásul a nő az ő szülinapi ajándékáért autókázva szenved halálos balesetet - emiatt Charlie folyamatos bűntudatot érez. Az egészre rájön, hogy gimnázium előtti évben öngyilkos lesz a legjobb barátja, minden búcsúszó nélkül - Charlie szinte önkéntes számüzetésben él, nincsenek barátai, nem kommunikál a családján kívül senkivel. Számomra egyértelmű, hogy Charlie nem tartja magát méltónak az emberek szeretetére - aztán szép lassan barátokat szerez, az első csók, randi, szerelem és társai is apránként beköltöznek az életébe. A végén persze nem marad el az összeomlás, de ott lesz a happy end.

Emma Watson hihetetlenül édes karakterré teszi Sam-et, pillanatok alatt elfelejtettem, hogy éveken át Hermioneként láttam a vásznon. Ezra Miller, Sam bátyjának alakítója szintén nagyon kellemes meglepetés, bár legutóbb a We Need To Talk About Kevin-ben láttam, annál kellemesebb élményt okozni nem nehéz (nem az alakítás minőságe, hanem a film témája miatt).

Remélem, legalább DVD-n kiadják itthon, biztosan felkerül a polcra. A film alapjául szolgáló könyvet már megrendeltem, Charlie hátterére nagyon kíváncsi vagyok.

2012. december 26., szerda

Best of Glee I.

Feltételezem, nem sokan nézitek a Glee c. sorozatot, nekem az egyik nagy kedvencem. A sztori dióhéjban: egy gimnáziumban néhány tehetséges, de népszerűtlen, mondhatni kiközösített fiatalból összeáll egy kóruscsapat egy mérhetetlenül idealista és naív tanár vezetésével. Folyamatosan létszámproblémákkal küzdenek, a menő arcok titokban járnak hozzájuk énekelni, mivel egyik tag sem a legszerencsésebb alkat, magánéletben is mindenféle zűrök vannak. A sztárénekesük, Rachel (Lea Michele) kislánykorában a fejébe vette, hogy ha törik, ha szakad, ő ebből az ohio-i kisvárosból lesz világsztár - ő motiválja a kis csapatot, akik évről-évre egyre tovább jutnak az országos kórusversenyen. 

A lenti 3 videó abból a részből van, ahol az országos döntőben küzdenek a győzelemért. 



Glee Season 3, Episode 21 - The Nationals

Ha valaki a díjakra ugrik: a sorozat eddig 4 Golden Globe díjat zsebelt be, 2010-ben és 2011-ben is a legjobb sorozat lett vígjáték és musical kategóriában, illetve két mellékszereplőjét is díjazták már. 

2012. december 24., hétfő

Homeland

A 2. évadzáró után kapcsolódtam be a Homeland-mániába, akkor kezdtem el nézni a legelső epizódot, most ért véget az utolsó. Elsőre megfogott. Néhány nap alatt kipörgettem mind a 24 részt és csak egyet tudok mondani: ha tehetitek, nézzétek. 24 órát töltöttem el vele, de még mindig nem egyértelmű, miről beszélünk - Claire Danes pedig egyszerűen fantasztikus.

A sztori dióhéjban: egy labilis, de munkájában kiváló CIA ügynök külföldi megbizatása során fülest kap arról, hogy egy hadifogságban lévő katona átállt az ellenséges oldalra. Évekkel később körbejárja a világot a hír, miszerint 8 év után kiszabadítottak egy hadifoglyot, aki hazatér Amerikába és bekerül a legfelsőbb körökbe. A kettő között van némi összefüggés.

Viszonylag sok nyomozós sorozatot nézek, ennek ellenére lekötött a Homeland. Váratlan, ugyanakkor teljesen ésszerű fordulatokkal van tele, egy percig nem lehet rajta unatkozni. Kb. minden további, a sztoriról szóló mondat spoiler lenne, így inkább csak annyit mondanék, hogy a Dexterrel egy kategória, 10/10.


Karácsonyi készülődés








2012. december 23., vasárnap

Sorozatmánia 2012

Olykor spoileres lehet, ha belefutottál, ne engem hibáztass, én szóltam!

Az év a magyar HBO első nagy dobásának, a Társas játéknak a befejező részével indult. Az izraeli eredeti tudomásom szerint megmaradt az egy évadnál, de hallottam olyan pletykákat, hogy a magyart folytatni fogják - megérné, ez adta vissza a hitem a magyar sorozatokban és ismertette meg velem a többnyire színházban remeklő színészeket.

A Társas játék remekül előkészítette a terepet az idei második nagy magyar sikernek, a Terápiának, ami szintén egy izraeli sorozat mintájára készült. Futószalagon, könnyek között néztem végig a 40. epizódot, aki kicsit is kíváncsi az emberi lélek titkaira, szánja rá azt a 40x20 percet.

A Grey's Anatomy hűséges nézője vagyok a kezdetektől. Szegény sorozat olykor-olykor csinos hullámvölgyeket produkál, de a 8. és a jelenleg futó 9. évad visszahozta a régi színvonalat. A szereplőgárda folyamatosan frissül, a viszonyok továbbra is kuszák, de nem mentek át szappanoperába - összetett és elgondolkodtató emberi történeteket dolgoznak fel.

Lassan éledt a nagy kedvencem, a Glee. Most tartanak a 4. évadnál, tavasszal, a 3. évad végén mutatták az eddigi legjobb előadásukat, amivel a történet szerint országos bajnokok lettek. Odatették a végére a sztorit is, végre megint volt mögötte komoly tartalom, amit talán sikerült megőrizni a 4. évadra is. A Glee esetében, mint anno a Gossip Girlnél is felmerült az a probléma, hogy mit kezdjenek a gimnáziumok világára szabott történetettel, ha az szereplők leérettségiznek: a megoldás hasonló volt a két sorozatnál, párhuzamos szálakon követtük tovább a gimis és az egyetemi eseményeket. Gördülékeny megoldás, de úgy sejtem, hogy ahogy a GG, a Glee is hamar elfárad.


Egy másik, nagyon lassan magához térő sorozat a Criminal Minds. Már a 8. évadot nézem kitartóan, pedig nagyon nehezen szoktam rá, rettegtem tőle, nagyon félelmetes dolgokat mutattak be, egyszer még rémálmom is volt miatta. Ez a félelem azonban lassan elmúlt, néha már kissé unalomba is fordult, de reménykedem még a dicső folytatásban. Bárki kérdezi, szívesen elmondom, hogy a sorozattörténelmem során látott legszívettépőbb epizód a Criminal Minds 100. része volt, a legokosabb szereplő pedig Reed.

Nemrég jelentették be, hogy folytatják a How I Met Your Mother-t a 9. évadban is. Úgy sejtem, ez lesz az utolsó, már elég rég húzzák a sztorit - kezdett is laposodni a dolog, a karácsony előtti dupla résszel azonban újra visszakerültek az élmezőnybe. Nagyon kíváncsi vagyok már, hogy ki lesz Ted felesége!

Az első minisorozat, ami szembejött idén, a Black Mirror volt. Iszonyú erős társadalomkritikákkal töltöttek meg 3 epizódot. Gyomor kell hozzá, de megéri.

Sherlock volt számomra az év másik nagy dobása: fergeteges angol stílus, Sherlock Holmes és Watson a modern korba helyezve - 2. évad, 2x3 1,5 órás epizód. Alig várom a folytatást, ami sajnos késik, mert túl menők és elfoglaltak lettek a főszereplők.

Szémomra az egyik nagy csalódás a szintén sokak által imádott Mad Men volt. Néhány évadot megnéztem belőle, de nem kötött le, a régi idők Amerikájának varázsa hamar elmúlt. Na jó, ez nem teljesen igaz, Christina Hendricks felejthetetlen, mint nő. Mivel mindenki imádja a Castle-t, egy barátom unszolására én is belenéztem, de be kell vallanom, hogy egyáltalán nem jött be. Három résznyi esélyt kapott, utána mennie kellett. Hasonló sorsra jutott a The Secret Diary of a Call Girl, illetve a The Client List is. A Girls-ből szintén láttam pár részt, de nem jött be a naturalista stílusa.

A GA spin-offja ként indult a Dr. Addison történetét feldolgozó Private Practice, ami most a 6. évadnál tart. Idén kaszát kapott, nem véletlenül, az én lelkesedésem is aláhagyott az évad elején. Túl kevés szereplő van, már minden puskaport elsütöttek. Kate Walsh továbbra is gyönyörű! A Bones-t is felfüggesztettem. A nyomozások nagyon egyhangúak lettek, a háttérsztori pedig túl kiszámítható. Az előző 6 évadot azért köszönöm. Öltönyös, irodai sorozatok közül tavaly nagy durranás volt a Suits, de a második évad indítása nem tudott magával ragadni, pedig Gabriel Macht-et szívesen nézegettem.

Szintén idén ért véget a Gossip Girl is, bár ez tervezett volt - az utolsó évadot nem volt türelmem végignézni, de az évadzáró után megjelent hogyvolt cikkek elégtétellel szolgáltak - annak drukkoltam, hogy a sorozatos éra legszimpatikusabb párosa, Blair és Chuck egymásra találjon és ez sikerült is. Ed Westwick a csúcs a korosztályában, csak úgy mondom. House doki is utoljára rendelt idén - a sorozat méltó lezárást kapott 8 év után, érzésem szerint jókor hagyták abba.



Felébredt benne a nosztalgia, így visszanéztem a kedvenc Friends epizódjaimat is. Ez volt az első sorozat, amit néztem, az utolsó évadot már az amerikai sugárzással egyidőben (azaz 8 éve vagyok sorozatfüggő). Nem lehet megunni, minden évben újranézek belőle egy-két részt, ahogy a The Sex and The City-ből is.

Sokáig azt gondoltam, hogy a legek legjobbja a Dexter, ami ebben az évadban szinte minden rész után az OMGWTF érzést hagyott bennem. Aztán jött a Homeland, amiből már csak 6 részt nem láttam. Megkockáztatom, hogy jobb, mint a Dexter és ez mindent elmond. Egyetlen problémám, hogy mindkettő következő évada 2013. szeptember táján indul. Mit nézzek addig?..


Filmőrültség 2012

Van egy csodálatos találmány, a Miso, ami azon kívül, hogy "social TV" lévén segít ötleteket gyűjteni arról, mit néznek mások, segít abban is, hogy ha hűségesen checkinelek, akkor lássam, hogy én miket néztem. Kütyü- és checkinmániából nincs hiány, így az idei filmélményeim egész listája megtalálható a profilomban.

Sorozatokat és filmeket vegyesen, szinte éjjel-nappal nézek, most csak az idén látott kedvenc filmjeimet szedem össze.


Az egyik első film, amit 2012-ben moziban láttam, a Brad Pittnek 3. és 4. Oscar-jelölését adó Moneyball volt. A film egy elsőre meglepő ötleten alapul: egy baseball csapatot nem sok általánosan remeklő, hanem több, egy-egy poszton kiváló játékosból kell összerakni. Egy vidéki csapatnál kezdték el pénzhiány miatt alkalmazni a módszert és az eredmény egészen meglepő lett. Ma már a legtöbb csapat ilyen logika alapján épül fel. Érdemes megnézni! Mármint a filmet.

Jártam egy képzésre, ahol a csapatdinamikáról tanultunk, ott néztünk meg egy jelenetet a 12 Angry Men eredeti, 1957-es verziójából, ami után muszáj voltam megnézni az egészet. A meggyőzés és a csoportszerepek dimanikájának tudománya kis odafigyeléssel iszonyú érdekes képet mutat ebben a filmben. Azt hiszem, ez a legrégebbi film, amit eddig láttam. Hasonló, meggyőzésen alapuló sztori volt a The Man from Earth, amiben egy egyetemi professzor próbálja elhitetni a kollégáival, hogy ő valójában 14 000 éve él.

Kevés Woody Allen-filmet láttam eddig, de a Midnight In Paris nagyon bejött. Imádom Párizst, Rachel McAdams-et és a sztori is jól sikerült. Nem véletlenül kapott érte Woody ismét Oscart! A To Rome with Love már nem sikerült ennyire ütősre.

Idén több francia filmet is láttam, ami elindította a lavinát, az a The Intouchables volt, ami már az IMDb TOP250-ben tanyázik és a franciák kiküldték az Oscarra is. Hihetelenül kedves és tanulságos történet egy tehetős mozgássérült üzletember és egy tapasztalatlan betegápoló kapcsolatáról, igaz történet alapján. Remélem, már mindenki látta! A másik francia alkotás, ami nagy hatással volt rám, a La guerre est déclarée volt, aminek a különlegessége, hogy egy borzalmas megtörtént esetet dolgoz fel, azok rendezték, akikkel megesett és még ők is szerepelnek benne.

A Shame megérdemelten kavarta fel a kedélyeket. Itthon sajnos némi késéssel mutatták be, de Michael Fassbender végre a magyar köztudatba is bekerült, azt viszont a mai napig nem értem, mi volt ez a nagy felhajtás a The Descendants körül.

Sporttal kapcsolatos filmekből több is nagyon tetszett idén, az első a 2011-es Warrior volt. Nagyon jól összerakták, hiszen pontosan tudni lehet, hogy mi lesz a vége, mégis az utolsó pillanatig végigizgulod, hátha mégsem. Kaptunk vele egy új izomkolosszust, Tom Hardy-t is, aki Fassbenderhez hasonlóan a csapból is folyt idén a vásznon. Régi, de kitartásból erős film a Peaceful Warrior is.

Úgy érzem, Emily Blunt rajongónak vagyok nevezhető: megnéztem tőle idén a Salmon Fishing in Yemen-t (nem értem a Golden Globe felhajtást), a The Young Victoria-t, a The Five-Year Engagement-et, a The Devil Wears Prada-t és az itthon csak egyetlen moziban játszott (!) Your Sister's Sistert is.

Rajongásom tárgyai közé tartozik Christian Bale is, tartottam is egy kis Bale-maraton egyik délután. Az eredmény a The Prestige és a The Machinist okozta ismételt ámuldozás volt.

Reklámszakmának és a saját blogjaikat könnyen áruba bocsájtó emberkéknek tanulságos lehet a The Joneses.

Szeretem a valós történeteket bemutató filmeket, ezért amikor az utamba került a Temple Grandin, muszáj volt megnéznem. A Homeland és ezzel együtt Claire Danes méltatása a sorozatos posztba került, de már ebben a filmben is zseniálisat alakított. A Stardust óta Danes már háromszoros Golden Globe-díjas színésznő lett, amit bevallom, csodálkozva hallottam, de a legújabb alakításait látva megérdemelte. Jól összerakott valós történetek kategóriában esélyes még nálam a Milk is, ami sajnos csak idén került sorra. A sok sírós-esküvős komédia láttán nem tudtam elképzelni, miért kapott Julia Roberts Oscar-díjat, ezért megnéztem az Erin Brockovich-ot is. A legbrutálisabb, igaz történetet bemutató darab talán a Boys Don't Cry volt.

A tavasz hozta az életembe a The Hunger Games-t és Jennifer Lawrence-t. Utóbbi jobban megérte, bár utána végigolvastam mindhárom könyvet is.

A szuperhősös filmek mindig is a gyengéim voltak, imádom az X-Men sorozatot, a Batmant és az Avengers-sorozatot is. Idén került a vászonra vagy a monitoromra a The Avengers, a Thor, a The Incredible Hulk, a Captain America: The First Avenger, a The Amazing Spider Man és természetesen az egyik legjobb szuperhős-film, a The Dark Knight Rises is. Mark Ruffalo a legjobb Hulk, mondjon bárki bármit. Ha egyszer lesz Blu-Ray lejátszóm, a The Dark Knight Triology lesz az első, amit megveszek hozzá.

Számos romantikus komédiának feltűntetett, de komoly kérdéseket boncolgató film is mély nyomokat hagyott bennem. Ezek közé tartozik a Sweet November, a Definitely, Maybe, a The Vow (Rachel McAdams!), a One Day, a Before Sunrise, a Like Crazy is.

Szerintem a női szemek kedvence volt idén a Magic Mike, ehhez kétség sem férhet. Nekem a blog forgalma szempontjából is igen kedves, a Google ráharapott a poszthoz linkelt képre és több, mint 750 látogatót hozott.

Magyar filmek viszonylag ritkán tarolnak a moziban, az idei nagy kedvencem, az Aglaja sem ért el kirobbanó közönségsikert, csak néhány moziban játszották, ott is többnyire lehetetlen időpontokban. Ha még beleszaladtok valahol, nézzétek meg, olyan alakításokat és jeleneteket láthattok, amiket még a nívós hollywoodi filmekben is ritkán.

Az idén bemutatott friss filmek közül az egyik, ha nem a legjobb Ben Affleck Argo-ja volt. Nem izgultam még egyik filmen sem annyira, hogy a moziszék legszélén, szinte toporogva szorítottam azért, hogy sikerüljön felszállnia a repülőnek. Elképesztően ügyes.

Sokakat megosztott a Cloud Atlas: én azok közé tartozom, akik az utolsó kockáig élvezettel figyelték a filmet és nagyon aktuálisnak tartják a mondanivalóját. Szívesen megnézném majd újra, bár lehet, hogy a 3 órás játékidőt legközelebb csak itthon kockáztatnám meg.

A Skyfall lett a kedvenc Bond-filmem (nem mintha eddig olyan sokat láttam volna), Ben Whishaw pedig az egyik nagy kedvencem.

Aki idáig olvasta a bejegyzést (és nő), megérdemli, hogy ezen a képen pihentesse a szemét egy darabig.

Az év legrosszabb filmje címért versenyben van a Total Recall, a Ted és a What to Expect When You're Expecting. Esetükben nagyon sajnálom a mozijegy árát.

Az ebben a listában lévők azok a szintén idén látott, de csak említés szintén szereplő filmek, amelyeket jó szívvel ajánlanék nektek egy-egy otthon töltött estére:


A bejegyzésből legalább 20 film kimaradt. Nem merem kiszámolni, mennyi időt töltöttem a TV előtt, de az már bizonyítottnak látszik, hogy miért cseréltem le az előzőt egy 101 centis HD LED TV-re. Senki nem mondhatja, hogy nem használom ki. 

2012. december 22., szombat

Először nyomtatásban

Nagyon optimista a cím, de ki tudja, hátha további sajtótermékek is igényt tartanak majd rám. :)

Smartphone és tablet Plusz (HVG kiadvány), Sándor Rita: Rendszer a káoszban - Okos nők okostelefonokkal
Fotó: Mefi

A cikkben egy rövid interjú készült velem, kb. 1,5 oldal terjedelemben mesélek arról, milyen iOS alkalmazásokat használok a munkám során és a magánéletben, illetve hogy kerültem egyáltalán kapcsolatba az okostelefonokkal és az alkalmazások üzleti oldalával (a Köpönyeg app fejlesztésében termékmenedzserként veszek részt). Nagyon jó élmény volt az interjú, borzasztóan izgatott voltam, ahogy közeledett a megjelenés napja. Szép anyag lett, innen is köszönöm a lehetőséget. :)


2012. november 25., vasárnap

Szerva keresztbe

Voltunk ma egy tollaslabda-bajnokságon. Három napja még azt sem tudtam, hogy a tollaslabdából versenyeznek is (ok, valószínűleg hallottam már róla, de nem igazán tudatosult), annyit tudtam csak, hogy anno a szomszéd srácokkal az utcán rengeteget tollasoztunk azzal az ütővel, amit nem szabad a földhöz dörgölni, mert elkopik benne a damil. Csütörtökön tartottunk egy edzést, ahol a tapasztaltabbak (akik mondjuk már azt is tudták, hogy ezt a játékot egy háló felett játsszák) elmesélték a szabályokat. 1,5 órán át ütögettünk, irgalmatlanul fájt utána mindenem. Legalábbis a karom az ütögetéstől és lábaim a folyamatos ugrálástól, mert nyilván a végén csak a fiúkkal játszottam, akik már erővel ütnek és gyorsan nagyot ugranak.

Nehéz játék ez. Van egy labdád, ami már egy magasabb fizika törvényeinek engedelmeskedik, mint amit az általános iskolában tanítanak (az ottani volt az utolsó infó, ami a témában rögzült), így nem olyan gyorsan és nem feltétlenül oda esik, ahova ütöd. Játszhatod egyedül és párban is, de a pálya olyan nagy, hogy ahhoz, hogy minden pontját elérd, legalább három ember szükséges. Össze-vissza, azaz jobbára keresztbe kell szerválni, ha páros pontszámod van, akkor jobbról balra, ha páratlan, akkor balról jobbra. Ráadásul egy meccs csak egy szettből áll, nem ám, mint a pingpongban, hogy esetleg kapj még pár esélyt az ellenfél legyőzésére.. Nem, hirtelen halál van, aztán kulloghatsz le szomorúan a pályáról.

Az akadályok és a tapasztalatlanság ellenére kifejezetten élveztem. Ez a két alkalom volt az elmúlt két hétben, amikor többet mozogtam, mint a busz után futni szokás és többet is voltam társaságban, mint a heti átlag, extraként pedig a kollégáimat is egy kicsit jobban megismertem. Még céges pólót is kaptunk, a versenyről pedig a nők között így, 6-an, az összes kupát, érmet és dobogós oklevelet elhoztunk!


Az már a történet másik része, hogy csak a mi három csapatunk indult, de kaptam érmet, mégis kit érdekel?

2012. október 29., hétfő

Brit korona a XXI. századi moziban

Sosem voltam jó történelemből, de van egy téma, aminek nem tudok ellenállni - a brit királyi családról szóló filmeknek, közülük is a 2000-es években készültek a kedvenceim. Összegyűjtöttem az utóbbi évek legsikeresebb, brit uralkodók életéről szóló filmeket - ha másért nem is, az ékes angolságért érdemes őket megnézni.

VIII. Henrik udvarában a Boleyn-nővérek (Natalie Portman és Scarlett Johansson) vetekednek a király, azaz Eric Bana kegyeiért. Annát veszi el, akinek ez végül a fejébe kerül. 
VIII. Henrik és Anna lánya, Erzsébet trónrakerülését mutatja be Cate Blanchett, első Oscar-jelölését kapta érte.

Cate Blanchett az Elizabeth: The Golden Age-ben
A spanyol sereg elleni legnagyobb győzelem krónikája ismét Cate Blanchett-tel a főszerepben, aki 2008-ban 2 Oscar-jelölést is kap, egyiket ezért a szerepért.

Keira Knightley és Ralph Fiennes Oscar-díjas kosztümökkel tűzdelt drámája - költekező, hisztis hercegnő, öregedő férj. Szép, de felejthető film. A Knightley által alakított Georgiana Lady Diana felmenője.

Emily Blunt és Rupert Friend
Személy szerint ez az egyik kedvencem, Emily Blunt játssza benne az épp trónra kerülő Viktória királynőt. Szerelmi történet, Viktória és Albert közötti legendás kapcsolat első pillanatait ismerjük meg. Amikor Londonban voltam, elmentünk a Kensington Palotába, ahol ők éltek, nagyon tetszett. 

VI. György király csalfa bátyja miatt, dadogással küzdve kerül a trónra a II. világháború előtt. Brilliáns színészek keltik életre a királyt (Colin Firth), feleségét (Helena Bohem Carter) és a beszédtanárt (Geoffrey Rush).

Helen Mirren játssza a jelenleg is uralkodó II. Erzsébetet, a film Lady Diana halála után következő pár nap eseményeit dolgozza fel. Azt hiszem elsőre csak az első 20 percét láttam, utána elaludtam rajta. ha jól emlékszem, azóta már sikerült pótolni.

Margaret Thatcher nem volt koronás fő, így egy picit kilóg a felsorolásból, de Meryl Streep 3. Oscar-díját adó alakítását nem lehet figyelmen kívül hagyni, így minden adandó alkalmat megragadok, ahol említhetem. Például ezt. Gyönyörű akcentussal beszél, felirattal érdemes nézni!

2012. október 28., vasárnap

Mit szeretsz?

Tanultam egy zseniálisan egyszerű módszert a saját hangulat javítására. Feltettek nekem egy nagyon egyszerű kérdést: mi az, amit szeretsz csinálni, mi az, ami örömet okoz? Szeretem a filmeket, szeretek kutatni az érdekességek után. Szeretek úszni. Szeretem a könyveket. Szeretek játszani, nyugodtan aludni ébresztőóra nélkül, szeretem az Éva magazint. Szeretem a Chanel-parfümöm illatát, szeretem a barátaimat hallgatni, szeretek főzni..


Ezek azok a dolgok, amiket anélkül is csinálhatok, hogy bárkire vagy bármire várnom kellene, csak rajtam múlik. Ha nagyon stresszes a világ, megpróbálok kissé elhatárolódni a problémáktól és választok egyet a fentiek közül. Megnyugtató érzés, hogy magam is tudok tenni azért, hogy sokkal jobb legyen, egyszer próbáld ki te is.

2012. október 10., szerda

Valóságshow

Van, hogy kell egy kis csend. Ha hiszed, ha nem, ha egy kicsit lecsavarod a zajt, ami körülvesz, sokkal jobban tudsz magadra koncentrálni. Néhány napja deaktiváltam a több, mint 3 éves, 12 500 tweetes Twitter accountomat és azóta egy kicsit nyugodtabb a világ, többet tudok magamra figyelni. Nem bántott senki, nem haragszom senkire, de azt a következtetést is levontam, hogy túlzottan nem is hiányzom - már azoknak, akik észrevették, hogy nem elérhető a fiókom.


Amikor kiesik valaki a közösségből, egy rövid hír, egy szenzáció erejéig érdekes, aztán pörög tovább a feed, repül tovább az élet és el is felejtődik az egész, visszasüpped mindenki az egyszerű információéhségbe. Úgy érzem, a közönség nagy része nem az emberekre, hanem az információra, a pletykákra éhes - realtime valóságshow a telefonon, ha egy szereplő kiesik, úgyis jön ez következő. Lehetetlen ennyi emberre figyelni.

Egy darabig nem leszek része a napi adásnak, de az én figyelmemet sem köti le, hogy egész nap up-to-date legyek. Hamar meg lehet szokni. Egész pihentető.

2012. október 6., szombat

Ha nem

Rendkívül nehéz észrevenni, hogy a dolgok máshogy is működhetnek, mint ahogy megtanultad. Ahogy ismerkedtél a világgal, láttál sok szépet, sok kevésbé szépet is, attól függ, mennyire voltál szerencsés - sémákon keresztül, tapasztalatból tanultál, az első benyomás volt az alap, amit egy-egy jelenségről elraktároztál az agyadban és a szívedben, életed során ezeket a sémákat formáltad, formálod attól függően, mit látsz még hozzá.


Ha szerencséd volt, a dolgok szép oldalát tanultad meg: milyen egy meleg otthon, egy jól működő család, hogy kell bánni az emberekkel, mit jelent a szeretlek és a köszönöm, mit jelent a hűség és a bizalom. Láttál napfényes otthont, terített asztalt, csinos ruhát, mozgalmas és értékes szabadidőt, ettél finom vacsorákat, megtanultad, hogy a sport az élet része, hogy mindig számíthatsz a szeretteidre, hogy nem kell félned kimondani, amit érzel és hogy nem fekszel le haraggal. Ha nem, akkor piszok nehéz elképzelni, milyen lehet és törekedni arra, amilyen sejted, hogy lehetne.

Nem biztos, hogy a te hibád, ha nem megy jól - lehet, hogy csak egyszerűen nem láttad még, milyen jobban.

2012. szeptember 4., kedd

Erin Brockovich (2000)

Megszámolni is kínos, hány filmet válogattam össze, hogy megnézem majd egyszer. Most megpróbálom megállni, hogy ne találjakat újabbakat, amíg a lista nagyrészén át nem megyek, de nem túl sikeres a dolog, mert egy film utóhatásaként az utánaolvasás során kismillió új megkellnézni filmet találok. Ma este úgy döntöttem, megnézek egyet a listáról, hogy addig is fogyjon - ez a film pedig az Erin Brockovich (2000) című alkotás volt, amit Julia Roberts miatt tettem fel a térképre.

Érdekelt ugyanis, miért kapott Oscar-díjat Julia, mert bevallom, én még nem ismertem fel benne a nagyon jó komikuson kívül mást. Ez a film sem erősített meg abban, hogy a valós figura megformálásán kívül mi az a rendkívüli eredmény, amiért Oscar jár, hiszen számomra Erin Brokovich eljátszása koránt sem tűnik akkora feladatnak, mint anno Marion Cotillard Piaf alakítása - de most átfutottam a jelöltek listáját és tény, hogy ha választani kellene Juliette Binoche és Julia között, akkor legyen inkább Julia. 


Nos, miután ilyen remekül bizonyítottam, hogy nem értek az Oscar-díjak kiosztásának miértjéhez, néhány szó a filmről. Elvileg a filmben bemutatott eset az eddigi legnagyobb összegű, 333 millió dolláros kártérítéssel végződött amerikai per története (lehet, hogy ez már nem igaz, nem néztem utána, a film pedig már 12 éves). Az esetet a jogi ügyekben addig járatlan Erin Brockovich fedezte fel és ő vette rá a főnökét, hogy figyeljenek oda rá - egy panaszosból rövid idő alatt több, mint 600 érintett lett. A per a kaliforniai Hinkley városában működő PG&E áramszolgáltató ellen indult, akik gondatlanul kezelték éveken át az üzemben használt króm-trioxidot, emiatt az a talajvízbe kerülve megbetegítette a környékbeli lakosokat. 

A filmet megéri megnézni, de nem tudom megmondani konkrétan, hogy miért. A történet felemelő, nagyon pozitív színezetet ad neki, hogy megtörtént eseten alapul. Julia Roberts hitelesen hozza Erin Brockovichot, legalábbis képek alapján a nő hasonló karakter lehet mint az, akit Julia előadásában látunk. Benne van, hogy a szegény nőnek az utolsó pillanatban fordul a sorsa, a jó ügyért tett lépései sorát kíséri a szerencse. Láthatjuk Aaron Eckhartot egyszerű mellékszereplőként, lelakott motoros pasiként, aki önzetlenül vigyáz Erin gyerekeire. A legszórakoztatóbb a filmben Erin karaktere, Julia hozza a The Pretty Womanben látott szakadt nagyszájú nőt, aki egy kis ráhatásra üzletasszonnyá érik. Az eltitkolt környezetszennyezés és a mammutcégek sunnyogása vonalat ne is említsük..

A lényeg, hogy érdemes megnézni - egyébként a filmben bemutatott ügy folytatódik, úgy tűnik, maradt még pénz a bankszámlájukon.

2012. augusztus 27., hétfő

A béka és a gólya esete

Apukámnak volt egy ilyen pólója kiskoromban, ugyanez az ábra volt rajta kék körvonalakkal.
Imádtam.


2012. augusztus 26., vasárnap

Egyetem alatt dolgozni kell

Júliusban kaptam meg a diplomámat a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karában gazdaságinformatikus BSc képzésén (előtte meg feleskettek közgazdásznak, pedig higgyétek el, nem vagyok az, informatika szakterülethez tartozik a szakom - de ez már egy másik kérdés). Hogy miért olyan érdekes ez? A húgom most szintén ezt a szakot kezdi meg, 4 évvel utánam. Igazából még ez sem érdekes annyira. Ami miatt sokszor eszembe jut mostanában ez a kérdéskör, az a testvéremmel folytatott viták sorozata a tanulmányok és az egyetemi élet finanszírozásával kapcsolatban.


Úgy látom a szemem előtt lévő fiatalokon, hogy azt gondolják, a szülők és a diákhitel majd mindent megoldanak, jelentkezhetnek akár költségtérítéses képzésekre is, hiszen a menő egyetemek elvégzése után remek állásuk lesz, könnyen telik majd a törlesztőkre, ők pedig az álláskeresésre abszolút felkészületlenül, de bulizástól jócskán lelakott idegekkel ugyan, de szórakoztató egyetemi létük teljes tudatában veszik majd át a bársonykötésest. A legtöbb diák terveiben nem szerepel, hogy bármilyen állást találjanak maguknak már a kezdetektől fogva és részt vegyenek a tanulmányaik finanszírozásában és ez az, ami megfogott.

Ami dühít ebben a hozzáállásban, az jellemzően az, hogy azt hiszik, hogy ez ennyire egyszerű és őszintén hisznek benne, hogy így lesz. Hisznek abban, hogy a friss és ropogós papírjuk elég lesz arra, hogy pillanatok alatt megkapják az álomállást minden munkatapasztalat és felkészületlenség nélkül. A legszebb, amikor a lezser, diákhitelből tengődő, dolgozni nem nagyon akaró hozzáállásra az a mentség, hogy máshogy nem menne, hiszen a munka rengeteg időt vesz el. Van egy jó hírem esetleges kezdő egyetemista olvasóim számára: a legtöbb munkahelyen magasról tesznek arra, hogy téged csak átrugdostak a vizsgákon vagy summa cum laude teljesítetted (pláne, hogy például a BCE kimeneteli követelményei csak 0,25-ös súllyal veszik figyelembe a teljesített tárgyak átlagát).

Már az iskola elkezdésekor is a diplomával szerezhető álláshoz járó soknullás számok ugrálnak a felvételizők szeme előtt - ha annyi embert érdekelne valóban az informatika, mint ahányan felvételiznek rá, már nálunk lenne a második Szilícium-völgy. A legtöbb diák az alapján választ szakot, hogy melyikkel a legkönnyebb jó álláshoz jutni. Ha egy kicsit konyítanak is hozzá, akkor még jobb, ha még az érettségi tárgyak is passzolnak, az maga a kánaán. Mivel ez a fő szempont, a leendő szakma iránti érdeklődés is jelentősen visszaesik majd az első vizsgaidőszak után - ha nem elég kitartó az illető, akkor elkedvtelenedik, nem érzi jól magát, de természetesen nem keres más szakot, hiszen az eredeti szakból jön majd a jó fizu. Innen pedig egyenesen következik az, hogy meg sem próbál minél előbb elhelyezkedni a szakmájában, így gyakorlatilag nulla lelkesedéssel és hozzáértéssel kerül ki a munkaerőpiacra, persze soknullás fizetés nélkül amiből nehéz lesz törleszteni az évek során felhalmozott diákhitelt.

Az egyetem melletti munka mellett szeretném letenni a voksomat több okból is: egyrészt jelentős terhektől szabadítja meg a családot, ha nem ők állják az összes bulit a félév során, másrészt még a legminimálisabb munkatapasztalat is kiemeli a tömegből azt a néhány fecskét a diplomaosztó után (kis szerencsével már előtte is).

Természetesen van, akinek sikerül jó állást találnia anélkül, hogy az egyetem alatt a kisujját is mozdította volna, nem állítom, hogy nincs ilyen. Ettől függetlenül hatalmas hiba már az egyetem kezdetekor abban bízni, hogy a diploma mellé zsíros állásajánlat is lesz csak azért, mert jár. Nem jár, meg kell érte küzdeni. Olyan meg pláne nem jár, amiből kapásból milliós adósságot fogsz törleszteni, ezzel békélj meg.

The Five-Year Engagement (2012)

A szokásos mozimaraton úgy tűnik, ezen a hétvégén kimarad, egyelőre egy film és egy könyv volt terítéken. A szombat esti filmünket nem én választottam, de szerencsére bízhatok a mozipartnerem ízlésében, így nem volt panasz: Emily Blunt és Jason Segel egyik legújabb filmjét, a The Five-Year Engagement c. romantikus vígjátéknak beállított darabot néztük meg.


Fontosnak tartom megjegyezni, hogy attól, hogy van benne néhány vicces jelenet, még nem nevezhetjük vígjátéknak. Hasonlóan a korábban említett Hope Springs (2012) című filmhez, itt sem beszélhetünk igazi romantikus komédiáról. A The Five-Year Engagement egy fiatal pár hosszú éveken át alakuló történetét mutatja be. Az első találkozás után pontosan egy évvel megtörténik az eljegyzés, hatalmas a szerelem, tervezik az esküvőt, készen állnak a közös életre. Minden klappol, de az eljegyzési vacsorán teherbe ejtik a menyasszony húgát, a születendő baba érdekesebb, mint az esküvő, ezért az esküvőt elnapolják. A leendő asszony, Violet, kap egy remek állásajánlatot Michiganben, a vőlegény feladja az álomállását, költözés, esküvőre új időpont. Aztán még egy, még egy és még egy. Öt éven át húzódik a történet, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a végére feladják. Külön élnek, másnál keresnek vigaszt, próbálják újraépíteni mindazt, amit tönkretettek egymásban, majd négy év elteltével újra találkoznak. A sztori maga szépen kidolgozott, kelleően összetett, több érdekes mellékszállal (pl. a megesett húg boldog családi élete, a leszbikus étteremtulajdonos vívódásai, az idegen helyen való álláskeresés nehézségei, a fiatalokra nehezedő családi nyomás kezelése, stb).

Úgy gondolom, hogy ez a film is nehéz párkapcsolati témákat feszeget, ráadásul szintén jó színészekkel. Emily Blunt minden szerepben tökéletes (talán egy kicsit elfogult vagyok), és bár nem egészen egyértelmű, mit eszik a Jason Segel által alakított figurán, egész jól működik a kémia kettőjük között. Itt jegyezném meg, hogy nagyon olcsó poén volt az újévi partin Jason Segelre adott rózsaszín nyuszijelmez  a How I Met Your Mother-beli szerepére utalva. Ebben a filmben is hasonlóan szerencsétlen figura, csak egy kicsit több tartása van.

Itthon nem mutatták be a filmet, bár Ötéves jegyesség címen található róla ez-az.

2012. augusztus 22., szerda

Szerda este

Nyakig vagyok a munkában így perpillanat csak a filmekről tudok valamelyest vállalhatóan mesélni. Tervezek néhány nagyobb lélegzetvételű bejegyzést is, de ezek még némi kutakodást igényelnek. Addig is egy kis Kelly Clarkson, mert mostanában minden reggel az ő albuma szól. Amikor már az utolsó szám megy, akkor tudom, hogy nagyon késésben vagyok..





The Machinist (2007) [spoiler]

Első blikkre azt mondanám, hogy lövésem sincs, miért nem jelölték legalább egy komolyabb díjra Christian Bale-t a főszereplő, Trevor megformálásáért a The Machinist-ban (abban az évben, amikor például Johnny Depp Finding Neverland-ben nyújtott alakítása befért a legjobb férfi főszerepek közé).

Trevor gépész. Kidolgozza a lelkét a gyárban, esténként egy Stevie nevű prostihoz jár, minden nap a reptér kávézójában iszik egy kávét, már több, mint egy éve nem aludt, alig eszik, így egy élő csontvázként borzolja a kedélyeket.


Trevor az álmatlanság mellékhatásaként képzelődik, sokat. Először csak egy új kollégát, aki miatt egy másikat majdnem megöl. Majd néhány cetlit a hűtőre, amelyeken lévő akasztófás játék megfejtése a megelevenedő rémálmainak aktuális szereplőjét jelöli. Nem tudja már, mi a valóság, miért hasonlít a kedvenc pincérnője az anyjára, miért ömlik a vér a fagyasztójából, miért van az életére törő ismeretlen a kollégájával egy képen, nem érti, miért tűnik úgy, mintha összeesküdött volna vele a világ.

A film nem ringatja hamis biztonságba a nézőt azzal, hogy már az elején megmutatja, hogy mégis miért nem alszik ez az ember - nem, a nézőnek is végig kell követnie Trevor szenvedését, a fenyegető üzeneteket, a hirtelen lebetegedő gyereket, a cserbenhagyásos gázolást a piros cabrióval. Minden mozzanatot figyelni kell ebben a rendkívül nyomasztó képi világban, hogy megértsük, mi okozza Trevor szenvedését.

A történetet úgy csavarják, hogy csak akkor legyen világos a megoldás, amikor Trevor számára is azzá válik: egy kisgyerek ellen elkövetett cserbenhagyásos gázolás miatti bűntudat az, ami miatt képtelen nyugodtan aludni. Tökéletes záróképek egyike a bűnős feloldozását jelentő börtönzárka, ahol végre kialudhatja magát a beismerő vallomás előtt.

Számomra ez a film a bűn és bűnhődés témakörének egy tökéletes megjelenítése.

2012. augusztus 21., kedd

Akció, dráma, romantika - mozihétvége

Ha hétvége, pláne, ha hosszú, akkor mozihétvégét tartok (legalábbis próbálok, most sikerült is). 48 órán belül öt filmet néztem meg, ebből kettőt moziban.

A friss és ropogós Total Recall (2012) volt az első a listán, rögtön premier után, péntek este néztük meg a barátokkal - borzasztóan sajnálom rá azt a mozijegyet! Maga a sztori, vagy ha úgy tetszik, az a dilemma, amire építették a filmet, az egy kifejezetten érdekes dolog lett volna, ha nem idegesít fel a film már a főcím alatt: amikor megláttam, hogy itt Ausztrália és Anglia között a földmagon keresztül gyakorlatilag egy liftben utaznak az emberek, akkor már a plafonon voltam, hogy ekkora hülyeséget én nem akarok 2 órán keresztül nézni. Értem én, hogy sci-fi, de a földmagon keresztül utazni tudnak, a London külvárosát mérgező gázokat semlegesíteni meg nem? Köszi.

Másnap gondoltam egy merészet és megnéztem az egyik kedvenc filmemet a The Prestige (2006) c. Nolan remeket. Az ötlet onnan jött, hogy a fiúk egy ideje Nolanről és a most megjelent Blu-Ray gyűjteményről beszéltek, és ennyi csacsogás után az ember kedvet kap a mozizáshoz.

Filmek területén számos gyenge pontom van, ezek közé tartozik Scarlett Johansson, Hugh Jackman, Christian Bale és olykor Michael Caine is - ők pedig mind szerepelnek ebben a filmben. Nem is értem, hogy miért nem nézem gyakrabban. Bale és Jackman két, egymással folyton versengő bűvészt alakítanak, akik a tökéletes mutatvány bemutatásáért semmitől sem riadnak vissza. Együtt kezdik a pályát, együtt nőnek fel, majd Bale hibája miatt Jackman felesége egy mutatvány közben meghal és ezzel kezdetét veszi a két bűvész közötti rivalizálás és bosszúhadjárat. Nem tudok ennél többet írni róla anélkül, hogy ne másolnám a DVD ajánlóját vagy kapnék bele a sztoriba. Az IMDb szerint dráma és thriller egyben, a TOP 250 film 67. helyén foglal helyet.


Ezzel egy időben készült egyébként egy hasonló témájú film Edward Norton és Jessica Biel főszereplésével is The Illusionist címmel, de az nem ennyire jól sikerült darab.

Az volt nagy tervem, hogy megnézem aznap még az Eredetet is (szégyenszemre még nem láttam), de Nolan helyett inkább Christian Bale egy másik filmjét, The Machinist (2004) c. dráma-thrillert néztem. Bevallom, olyan rendkívül indokok vezéreltek, mint az origo filmklub egyik összeállításában szereplő, csontsoványra fogyott Bale-ről készült kép. Ezt nekem látni kell. Ahogy írtam ezt a bekezdést, rájöttem, hogy ez a film külön posztot érdemel, így az ezzel kapcsolatos ömlengésemet később olvashatjátok.


Ezen estém kezembe-torrentkliensembe került még az Avengers (2012) újonnan megjelent DVD változata is, így muszáj volt azt megnéznem.

Az ötödik film a hétvégén pedig a L'amour dure trois ans (2012) című könnyed romantikus francia vígjáték volt, amiről még aznap este írtam pár sort.

2012. augusztus 19., vasárnap

L'amour dure trois ans (2011)

Franciául nem beszélő olvasóim kedvéért: a film a magyar mozikban A szerelem 3 évig tart címmel fut, legnagyobb örömömre feliratosan. Amikor megjelenik egy francia film a mozikban, képtelen vagyok ellenállni neki és hiába láttam akkor már 5 filmet 48 órán belül, akkor is látnom kell, amint van rá lehetőségem. Pontosan ez történt ma és természetesen most sem bántam meg.

Imádom a francia romantikus vígjátékokat, drámákat vagy vígjátékokat. Nem kertelnek, nem ringatják a nézőt hamis illúziókba, mint az amerikai filmek: egyszerű, de ugyanakkor végtelenül bájos és életszerű történetek imádnivaló karakterekkel. A L'amoir dure trois ans főszereplője az Un heureux événement-ból már ismert Louise Bourgoin, partnere ezúttal Gaspard Proust, akinek ez mindössze a második filmje, de szerencsére ez nem látszik meg rajta.


Így utólag belegondolva a sztori nem a legeredetibb, de annyira életteli és humoros a film, hogy ez fel sem tűnik: a férfi válása után ír egy könyvt arról, hogy a szerelem egy baromság, minden csoda 3 napig (jelen esetben 3 évig) tart, az egész nem szól másról, csak a szexről, amihez pedig felesleges lehorgonyozni egy nőnél egész életedre. Ahogy ez lenni szokott, a bánat legmélyebb bugyraiban hánykolódva megismeri Alice-t, egy rokona feleségét, akibe azonnal beleszeret. A gond az, hogy közben a könyv álnéven ugyan, de megjelenik, és erről a szeretett kedves semmit sem tud - nem túl jó ajánlólevél a férfi számára, ha a párja egy szexista gondolatmenetet nyomtatásban lát. 

Számos apró szál van a filmben, amelyek bemutatják a szerelem sokszínűségét: látunk házasság előtt és után álló párokat, csalfa feleségeket, prostikat hajkurázó ex-férjet, pénzsóvár fiatal lányt, örlődő párokat okos, szórakoztató módon bemutatva. Érdemes megnézni, garantált a szórakozás!

2012. augusztus 18., szombat

I love LDN


Július végén, az olimpia megnyitásának másnapján kiutaztunk Londonba, hogy körülnézzünk a városban és megnézzünk két úszás selejtezőt: drukkolni a magyaroknak, és - ha érdekellentét nem akadályozta - Michael Phelpsnek, a testvérem nagy kedvencének.


Nem szeretnék útinaplót írni, hosszú és unalmas lenne - helyette megmutatom a kedvenc pillanatokat.

Lakóházak a Booth Roadon
M&M's párnák az M&M's boltban. Mindenből volt márkázott :)
Szingapúrban ettem durian-os fagyit, itt végre megtudtam, hogy mi az.
Eredeti Soho könyvesbolt. Imádtam. 
Francia étterem a Sohoban
Olcsóbb volt egy Starbucks kávé, mint egy fél literes üdítő. Komolyan.
A Kensington palota lakói időrendben: Margit, Diana, Vilmos és Katalin
Tapéta


Londoni Magyar Szurkolói Klub az olimpia idején. Egyébként a helyi magyarok központi találkozóhelye. Marhapörköltet ettünk palacsintával.
A 9 és háromnegyedik vágány a King's Cross pályaudvaron.
Itt egymás mellé szól a két gombóc.
Erzsébet gyémántjubileumára készült portrékiállítás búcsúüzenete.
10 éve is lefotóztam ugyanezt a szökőkutat, de az akkori kép jobban sikerült.
Obama a Madame Tussaud-ban. Diana szobrát száműzték a királyi család mellől, random bepakolták a régi uralkodók közé.

A Tower oroszlánjai
Sherlock Holmes, consulting detective, 1881-1904.

Baker Street állomás
Tower Bridge
Hirtelen összeverődött magyar szurkolótábor a Hyde Parkban

Töménytelen mennyiségű körömlakk a Topshopban.

Az utazáson készült galériát itt nézhetitek meg. Több, mint 400 darab iPhone 4-gyel készült fotó.