2012. december 23., vasárnap

Filmőrültség 2012

Van egy csodálatos találmány, a Miso, ami azon kívül, hogy "social TV" lévén segít ötleteket gyűjteni arról, mit néznek mások, segít abban is, hogy ha hűségesen checkinelek, akkor lássam, hogy én miket néztem. Kütyü- és checkinmániából nincs hiány, így az idei filmélményeim egész listája megtalálható a profilomban.

Sorozatokat és filmeket vegyesen, szinte éjjel-nappal nézek, most csak az idén látott kedvenc filmjeimet szedem össze.


Az egyik első film, amit 2012-ben moziban láttam, a Brad Pittnek 3. és 4. Oscar-jelölését adó Moneyball volt. A film egy elsőre meglepő ötleten alapul: egy baseball csapatot nem sok általánosan remeklő, hanem több, egy-egy poszton kiváló játékosból kell összerakni. Egy vidéki csapatnál kezdték el pénzhiány miatt alkalmazni a módszert és az eredmény egészen meglepő lett. Ma már a legtöbb csapat ilyen logika alapján épül fel. Érdemes megnézni! Mármint a filmet.

Jártam egy képzésre, ahol a csapatdinamikáról tanultunk, ott néztünk meg egy jelenetet a 12 Angry Men eredeti, 1957-es verziójából, ami után muszáj voltam megnézni az egészet. A meggyőzés és a csoportszerepek dimanikájának tudománya kis odafigyeléssel iszonyú érdekes képet mutat ebben a filmben. Azt hiszem, ez a legrégebbi film, amit eddig láttam. Hasonló, meggyőzésen alapuló sztori volt a The Man from Earth, amiben egy egyetemi professzor próbálja elhitetni a kollégáival, hogy ő valójában 14 000 éve él.

Kevés Woody Allen-filmet láttam eddig, de a Midnight In Paris nagyon bejött. Imádom Párizst, Rachel McAdams-et és a sztori is jól sikerült. Nem véletlenül kapott érte Woody ismét Oscart! A To Rome with Love már nem sikerült ennyire ütősre.

Idén több francia filmet is láttam, ami elindította a lavinát, az a The Intouchables volt, ami már az IMDb TOP250-ben tanyázik és a franciák kiküldték az Oscarra is. Hihetelenül kedves és tanulságos történet egy tehetős mozgássérült üzletember és egy tapasztalatlan betegápoló kapcsolatáról, igaz történet alapján. Remélem, már mindenki látta! A másik francia alkotás, ami nagy hatással volt rám, a La guerre est déclarée volt, aminek a különlegessége, hogy egy borzalmas megtörtént esetet dolgoz fel, azok rendezték, akikkel megesett és még ők is szerepelnek benne.

A Shame megérdemelten kavarta fel a kedélyeket. Itthon sajnos némi késéssel mutatták be, de Michael Fassbender végre a magyar köztudatba is bekerült, azt viszont a mai napig nem értem, mi volt ez a nagy felhajtás a The Descendants körül.

Sporttal kapcsolatos filmekből több is nagyon tetszett idén, az első a 2011-es Warrior volt. Nagyon jól összerakták, hiszen pontosan tudni lehet, hogy mi lesz a vége, mégis az utolsó pillanatig végigizgulod, hátha mégsem. Kaptunk vele egy új izomkolosszust, Tom Hardy-t is, aki Fassbenderhez hasonlóan a csapból is folyt idén a vásznon. Régi, de kitartásból erős film a Peaceful Warrior is.

Úgy érzem, Emily Blunt rajongónak vagyok nevezhető: megnéztem tőle idén a Salmon Fishing in Yemen-t (nem értem a Golden Globe felhajtást), a The Young Victoria-t, a The Five-Year Engagement-et, a The Devil Wears Prada-t és az itthon csak egyetlen moziban játszott (!) Your Sister's Sistert is.

Rajongásom tárgyai közé tartozik Christian Bale is, tartottam is egy kis Bale-maraton egyik délután. Az eredmény a The Prestige és a The Machinist okozta ismételt ámuldozás volt.

Reklámszakmának és a saját blogjaikat könnyen áruba bocsájtó emberkéknek tanulságos lehet a The Joneses.

Szeretem a valós történeteket bemutató filmeket, ezért amikor az utamba került a Temple Grandin, muszáj volt megnéznem. A Homeland és ezzel együtt Claire Danes méltatása a sorozatos posztba került, de már ebben a filmben is zseniálisat alakított. A Stardust óta Danes már háromszoros Golden Globe-díjas színésznő lett, amit bevallom, csodálkozva hallottam, de a legújabb alakításait látva megérdemelte. Jól összerakott valós történetek kategóriában esélyes még nálam a Milk is, ami sajnos csak idén került sorra. A sok sírós-esküvős komédia láttán nem tudtam elképzelni, miért kapott Julia Roberts Oscar-díjat, ezért megnéztem az Erin Brockovich-ot is. A legbrutálisabb, igaz történetet bemutató darab talán a Boys Don't Cry volt.

A tavasz hozta az életembe a The Hunger Games-t és Jennifer Lawrence-t. Utóbbi jobban megérte, bár utána végigolvastam mindhárom könyvet is.

A szuperhősös filmek mindig is a gyengéim voltak, imádom az X-Men sorozatot, a Batmant és az Avengers-sorozatot is. Idén került a vászonra vagy a monitoromra a The Avengers, a Thor, a The Incredible Hulk, a Captain America: The First Avenger, a The Amazing Spider Man és természetesen az egyik legjobb szuperhős-film, a The Dark Knight Rises is. Mark Ruffalo a legjobb Hulk, mondjon bárki bármit. Ha egyszer lesz Blu-Ray lejátszóm, a The Dark Knight Triology lesz az első, amit megveszek hozzá.

Számos romantikus komédiának feltűntetett, de komoly kérdéseket boncolgató film is mély nyomokat hagyott bennem. Ezek közé tartozik a Sweet November, a Definitely, Maybe, a The Vow (Rachel McAdams!), a One Day, a Before Sunrise, a Like Crazy is.

Szerintem a női szemek kedvence volt idén a Magic Mike, ehhez kétség sem férhet. Nekem a blog forgalma szempontjából is igen kedves, a Google ráharapott a poszthoz linkelt képre és több, mint 750 látogatót hozott.

Magyar filmek viszonylag ritkán tarolnak a moziban, az idei nagy kedvencem, az Aglaja sem ért el kirobbanó közönségsikert, csak néhány moziban játszották, ott is többnyire lehetetlen időpontokban. Ha még beleszaladtok valahol, nézzétek meg, olyan alakításokat és jeleneteket láthattok, amiket még a nívós hollywoodi filmekben is ritkán.

Az idén bemutatott friss filmek közül az egyik, ha nem a legjobb Ben Affleck Argo-ja volt. Nem izgultam még egyik filmen sem annyira, hogy a moziszék legszélén, szinte toporogva szorítottam azért, hogy sikerüljön felszállnia a repülőnek. Elképesztően ügyes.

Sokakat megosztott a Cloud Atlas: én azok közé tartozom, akik az utolsó kockáig élvezettel figyelték a filmet és nagyon aktuálisnak tartják a mondanivalóját. Szívesen megnézném majd újra, bár lehet, hogy a 3 órás játékidőt legközelebb csak itthon kockáztatnám meg.

A Skyfall lett a kedvenc Bond-filmem (nem mintha eddig olyan sokat láttam volna), Ben Whishaw pedig az egyik nagy kedvencem.

Aki idáig olvasta a bejegyzést (és nő), megérdemli, hogy ezen a képen pihentesse a szemét egy darabig.

Az év legrosszabb filmje címért versenyben van a Total Recall, a Ted és a What to Expect When You're Expecting. Esetükben nagyon sajnálom a mozijegy árát.

Az ebben a listában lévők azok a szintén idén látott, de csak említés szintén szereplő filmek, amelyeket jó szívvel ajánlanék nektek egy-egy otthon töltött estére:


A bejegyzésből legalább 20 film kimaradt. Nem merem kiszámolni, mennyi időt töltöttem a TV előtt, de az már bizonyítottnak látszik, hogy miért cseréltem le az előzőt egy 101 centis HD LED TV-re. Senki nem mondhatja, hogy nem használom ki. 

3 megjegyzés:

Mefi írta...

A Ted nálam mondjuk abszolút befutó. :)

Andrea Badó írta...

Nekem a humora nagyon nem jött be - bár én Family Guy-t sem láttam még, nem volt hol szocializálódni :)

Névtelen írta...

Ha birod Whishaw-t es a sorozatokat, akkor ajanlom a The Hour-t..abban az uriember gyonyoru zold szeme is latszik .-))