2013. szeptember 23., hétfő

Emlékszel a szörnyekre?

8 év után véget ért a Dexter. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mikortól néztem, talán a 4. vagy az 5. évad környékén kapcsolódtam be. Emlékszem, egy csoporttársam mutatta. Akkoriban kezdtünk együtt dolgozni az egyetemen az egyik szeminárium csoportfeladatán - vérfoltos skin volt a Firefox böngészőjén, ott figyeltem fel a dologra.

Ha nem találkozom azokkal a srácokkal és nem vesznek rá arra, hogy tanuljak, meggyőződésem, hogy nem lennék ott, ahol most vagyok - és őszintén szólva kevés esélyt látok arra, hogy jobb helyen lennék.

Néztem a Dextert mindhárom pesti albérletemben. Akkor is, amikor először egy kis szobában laktam, akkor is, amikor már nagyobb szobám volt és akkor is, amikor az első önálló lakásomba költöztem. Nagyon félelmetes egy szuterén, szinte ablaktalan lakásban sorozatgyilkosos sorozatot nézni, csak mondom.

Emlékszem a szörnyekre, végre olyan helyen vagyok, ahol nem kísértenek.

2013. szeptember 7., szombat

National Theater Live: The Audience



A legkülönlegesebb moziélményem volt a National Theater Live-sorozat online közvetítése. Nagyon szeretem a monarchiával kapcsolatos történeteket (legyen az film vagy könyv), így amikor láttam, hogy a királynő-miniszterelnöki audanciáról szóló, The Audience című darabot közvetítik az Urániában, azonnal vettem rá jegyet (egy magyar színházjegy áráért). A főszerepet Helen Mirren játssza, aki a The Queen c. film főszereplője is.

A darabban semmi rendkívüli nem történik, egymást váltják a miniszterelnökök, ki rendszeres heti riport helyszínének, ki terápiának kezeli a királynővel való találkozókat  - uralkodásának első miniszterelnökétől a jelenlegiig mindenkit láthatunk egy-egy jelenet erejéig. A királynő mindegyiküket tiszteli, hivatalból mindegyikkel kötelezően egyetért, azonban jellegzetes modorában jelzi, ha egy másik utat tart kívánatosnak. Ez a monarchia ereje: nem számít, ki van épp a kormány élén, azok jönnek-mennek, de a királynő állandó.

A sorozat folytatódik, minden hónapban elhoznak egy-egy brit klasszikust az Urániába. Műsor itt.

Művészmozik kincsei

Több olyan film van, ami a külföldi kritikák oltárijó filmnek kiáltanak ki, nálunk pedig a művészmozikba vagy a nagyobb mozik napi egyszer vetített kategóriájába kerülnek. Például ők:

La Migliore Offerta (The Best Offer) (2013)
Egy árverésvezető-műgyűjtő, megszállottan magányos férfi (Geoffrey Rush) története, aki szerelembe esik egy megbízójával, aki betegségéből kifolyólag a saját kastélyának foglya. Két kényszerbetegségben szenvedő ember találkozásának története egy megdöbbentő csavarral a végén.
Úgy láttam, még adják a Toldiban, napi egyszer a Kisteremben.

Behind The Candelabra (2013)
A híres amerikai revü-sztár, Valentino Liberace életéről szóló film egyértelműen Michael Douglas jutalomjátéka a rákból való felgyógyulása után. A film Liberace és Scott Thorson szerelmének kezdetéről és végéről, a művész utolsó napjairól szól - a magyar közönség homofób hozzáállásának ellenére ezt a filmet műsorra vette a Cinema City, de a filmklub cikke szerint a kutyát sem érdekli, értsd: nem érte el a 3000-es nézőszámot sem. Sajnos.

De Rouille et d'os (Rust and Bone) (2012)
Ezért a filmért mindenki Marion Cotillard második Oscar-jelölését jósolta, végül csak a Golden Globe-ra volt elég. Egy kis független francia filmről beszélünk, ami egy bálnaidomár balesetét követő felépülését helyezi a középpontba. Cotillard partnere a Bikanyakból ismert izomkolosszus, Matthias Schoenaerts, aki szerepe szerint egy rendkívül nyers, szinte faragatlan fickó - mégis ő az egyetlen, aki emberként néz a mindkét lábát elvesztő lányra. A legjobb terápia az, ha nem a betegséget, hanem az embert kezelik.
A film már kapható DVD-n, így mozikban ne keressétek.

2013. május 9., csütörtök

Fától az erdőt

Most vettem észre, hogy kétszer is szerepel a vázlatok között ez a cím - hetek óta foglalkoztat a szűklátókörűség kérdése. A szűklátókörűség ugyanis egy olyan jelenség, ami megakadályoz abban, hogy észrevedd az életedben a lehetőségeket vagy egyszerűen csak azokat az apróságokat, amitől szebbé válhatnak a napjaid és este elégedetten dőlhetsz hátra.

Számtalan hétköznapi szituáció van, amikor ebbe a hibába esel és észre sem veszed: leragadsz apróságokon, mert nem látod a teljes képet, nem tolerálod a körülötted lévő emberek viselkedését, nem veszed figyelembe mások nézőpontjait vagy egyszerűen nem vagy hajlandó új dolgokat kipróbálni vagy új embereket megismerni.

Kerüld el a szűklátókörűséget. Legyél nyitott a változásra, legyél nyitott a jó dolgokra - ha több nehézség ér egyszerre, keresd bennük a lehetőséget és koncentrálj arra, mennyi mindent kaphatsz, ha kikeveredsz a helyzetből.

Engedd be az új embereket az életedbe, vagy egyszerűen csak engedd a régieket új szerepben tetszelegni. Használd a fantáziád, lásd meg emberekben a potenciált - ne írj le senkit azért, mert nem gondolkodtál el egy percig sem azon, hogy mi lehetne ő a te életedben. Minél több embert engedsz be az életedbe tanítóként, ismerősként, barátként - annál gazdagabb leszel.

Koncentrálj a miértekre, az okokat keresd, ne ragadj le az apróságoknál. Ha valakivel problémád van, ne a szavakon lovagolj, hanem próbáld meg megfejteni, miért jelent számodra problémát az ő viselkedése. A felismert problémát sokkal könnyebb orvosolni,  mint a sértődöttséget.

Előre nézz, lendülettel haladj a világban - nyílt szívvel és elmével, hogy felismerd és kihasználd azokat a lehetőségeket, amelyek boldogabbá tehetik az életed.

“Here’s to the crazy ones. The misfits. The rebels. The troublemakers. The round pegs in the square holes. The ones who see things differently. They’re not fond of rules, and they have no respect for the status quo. You can quote them, disagree with them, glorify and vilify them. About the only thing you can’t do is ignore them because they change things. They push the human race forward. And while some may see them as crazy, we see genius. Because the people who are crazy enough to think they can change the world, are the ones who do.”

2013. március 30., szombat

Cuccipar a párkapcsolatokban

Szeretném nektek röviden összefoglalni Bagdy Emőke néhány gondolatát, amelyek 2012. szeptemberében, a Család ÉS Karrier? néven rendezett előadássorozat során hangzottak el. Az összefoglalóban bele-belekaptam egy-egy elhangzott témába, érdemes mindegyiknek utánaolvasni vagy csak töprengeni rajta egy kicsit. Mivel nekem ezek az előadások segítettek egy kicsit jobban megérteni a férfi-nő kapcsolatok dinamikáját és az élet működését, abban bízom, hogy gondolatébresztőnek nektek is hasznosak lehetnek.

Felhívnám a figyelmet, hogy a professzorasszony előadásaiban elég erősen jelenik meg a nő és a férfi, mint archetípus, ezért számos általánosításnak ható gondolat olvasható ebben a posztban is. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Bagdy Emőke: Párkapcsolat, karrier, gyermek

Egy hagyományos heteroszexuális párkapcsolatban a férfi és a női szerepek ősidők óta leosztottak: a férfi feladata a védelem, a biztonság felépítése, a nőé pedig a kitartás és a családi légkör megteremtése.   A nemek közti különbségek a fizikai felépítésben is jól látszanak: a férfi teste ideális esetben izmos, fürge, ezáltal egyszeri, nagy erő kifejtésére képes, míg a nő teste a hosszútávú feladatokra lett kitalálva - terhesség, szoptatás, raktározás. Emőke szerint többek között ezért szeretik a férfiak a kerekebb nőket, látszik rajtuk, hogy fizikailag képesek életben tartani egy csecsemőt.

A mai 50+ generáció tagjaiban a fenti szerepek leosztása még egyértelműen él, eszerint cselekedtek felmenőik, nagyszüleik. A világ modernizálódásával, az emancipációs törekvésekkel a hagyományos értékrend felborult, a család, mint fő érték helyébe a teljesítmény, a pénz és az anyagi javak léptek. A fiatalabbaknak, az az X-generáció tagjainak (1960 és 1980 között születettek) életére már erősen rányomta a bélyegét a konzumvilág, illetve az elvárás: legyél valaki, anélkül nincs értelme az életednek. Ahogy az egyre fiatalabbak felé fordulunk, az eldobható dolgok és az önmegvalósításra való törekvések egyre nagyobb terek nyernek. Az Y-generáció tagjai akkor tekintik magukat sikeresnek, ha megvan mindenük, fő céljuk az önmegvalósítás, többségük úgy gondolja, hogy egy korán érkező gyerek felborítja az életüket. A legfiatalabb, Z-generáció számára pedig már végképp nem a család, hanem az élmények minél gyorsabb megszerzése a fontos.


A jelenleg virágkorát élő fogyasztói kultúra felborította a hagyományos szerepeket. A "cuccipar" dominál, amelyben minden eldobható, lecserélhető - ha rossz, eldobom, keresek helyette másikat. Ez a mentalitás lassacskán átragad a párkapcsolatokra is, az egymás iránti elköteleződés, kitartás, tisztelet elértéktelenedik. Minden azonnal kell és legyen tökéletes, mert ha nem az, úgyis találok másikat - a problémákat sok esetben nem megoldják, hanem kikerülik.

A helyzetet bonyolítja a félreértelmezett emancipáció: a nők törekvése az egyenjogúságra eredetileg azt jelentette, hogy úgy akartak beleszólni a világ dolgaiba, mint a férfiak - ebből az lett, hogy a nők esetében a siker mércéje ugyanaz, mint a férfiaknál, ebből kifolyólag a nők egyre férfiasabbá lettek, nem fordítanak elég figyelmet a nemi szerepükben lévő feladatukra, nem tudják támogatni a napi harcból hazaeső férfit, nehezen teremtik meg azt a meleg fészket, ahol meg lehet alapozni egy jól működő családot.

Érdekes tendencia, hogy a férfiakban egyre csökken az elköteleződési igény. A szabadságszükséglet, illetve a szabadság fogalmának félreértelmezése azt eredményezte, hogy ameddig csak lehet, a portyázásra törekednek. Az egyik kedvenc gondolatom ehhez kapcsolódóan: a szabadság nem azt jelenti, hogy nem választasz, hanem, hogy azt választasz, akit akarsz.

Természetesen a kérdést nem lehet csak a férfiak vagy a nők számlájára írni, hiszen a sok esetben a gazdasági környezet sem teszi lehetővé azt, hogy egy férfi egyedül eltartsa a családját, kénytelen a nő is dolgozni és ezáltal késleltetni a családalapítást. A másik, hogy a korábbi generációkon is érezhető problémák miatt rengeteg fiatal nem is látja a hagyományos modellt, csonka vagy mozaikcsaládokban nő fel, az anya vagy az apa leterheltsége miatt hibás kötődési minták alakulnak ki. Köztudott, hogy a kisgyermekek kötődési képessége 1 éves kora előtt alakul ki az őt ért élmények hatására - ha a szülőknek nincs rá elég idejük, energiájuk, sérül ez a képesség, amitől számára nehezebb lesz a kapcsolatok létesítése.

A hagyományos családmodell válságban van: az elköteleződés hiánya és a prioritásuk felborulása miatt a tervezett gyerekek alig-alig születnek meg. A tervezett gyerekek megszületésének segítését tűzte zászlójára az előadásokat szervező Három Királyfi Három Királylány Egyesület.



A Család ÉS Karrier előadások egyébként jelenleg is futnak, áprilisban és májusban is lesz még egy-egy a Semmelweis Egyetemen. Itt lehet regisztrálni. 

2013. március 19., kedd

Filmajánló: La vie d'une autre (2012)

A francia filmek imádata című rovatunk következik.

A La vie d'une autre (2012) itthon Valaki más élete címmel ment talán néhány moziban és jelent meg DVD-n nem olyan régen. Most jutottam el odáig, hogy végre megnézzem, megérte.

A főszerepet Juliette Binoche játssza, aki egy 41. születésnapjára ébredő nőt, Marie-t alakítja - a gond ott van, hogy Marie 25 éves volt, amikor emlékei szerint legutóbb aludni ment egy bimbozó szerelem kezdetén. Az ébredés után látott fényképek alapján a szerelemből házasság, gyerek, majd küszöbön álló válás lett, a frissen kapott asszisztensi állásból pedig Eiffel-torony szomszédságában lévő lakást eredményező álomkarrier. Marie 3 nap alatt szembesül azzal, mivé lett az élete, mennyit változott és mennyire nem hasonlít 15 évvel ezelőtti önmagára.

A filmbe egyszerre próbáltak vicces és drámai elemeket belecsempézni, a vicces jelenetek nem sikerültek annyira jól, de ettől függetlenül kedves, jó hangulatú film. A történet szerintem piszkosul elgondolkodtató, az pedig, hogy nincs lezárva, azaz sosem derül ki, hogy a 40 éves nő élete siklott félre, vagy csak a 25 évesnek a jövőképe dereng fel, tovább csikorgatja a fogaskerekeket. Érdemes rászánni a délutánt/estét, mert rávilágít egy fontos dologra: lehet, hogy mindennap csak egy kicsit változol, de az hosszútávon jelentős változást is jelenthet. Nem feltétlenül a jó irányba.

A francia filmek imádata című rovatunkat hallották.

2013. március 16., szombat

Oz varázsereje az, hogy hisznek benne

Sokan kritizálták az Oz the Great and Powerful-t, ami itthon Óz, a hatalmas címmel fut a mozikban, a legtöbb vélemény szerint az egész csak egy túlcsicsázott mesevilág. Ennek ellenér megnéztem és nem bántam meg: a történet nagyon megfogott és bár hosszasan lehetne elemezni a tengernyi összefüggést, csak egy gondolatot szeretnék kiemelni, ami nagyon tetszett benne. Való igaz, hogy a film csillog-villog, de egy igen fontos kérdést jár körbe: nehéz helyzetben kinek és kiben hiszünk, illetve megtaláljuk-e önmagunkban azt a jót, amivel segíthetünk a körülöttünk lévő embereken?

James Franco alakította Oz egy szebb napokat is látott vándorcirkuszban bűvészkedik. Az előadások során nem csak, hogy ügyesen leplezi varázslatnak a mutatványait, de egy-egy beépített kétkedő segítségével megerősíti a nézőket abban, hogy igazi varázsló, nyugodtan elhihetik, amit látnak. Amikor egy kislány és családja, akik hisznek Oz varázserejében, arra kérik, hogy segítsen a bénult lány meggyógyításában, a bűvész meghátrál és kisebb-nagyobb bonyodalmak után egy légballonon kénytelen menekülni. Végül a fekete-fehér világból Oz színes birodalmába érkezik, ahol az azonos nevű varázslót hosszú ideje izgatottan várják. A tét nem kicsi: ha már ott van, neki kell elüldöznie a gonosz boszorkányokat, azonban ehhez előbb fel kell ismernie a saját értékeit is.


Oz a hibái ellenére egy nagyszerű figura. Bűvész, aki le akarja nyűgözni az embereket, aki arcátlanul kihasználja a tehetségét, ugyanakkor mivel tudja, hogy a legegyszerűbb trükköt is könnyedén el tudja hitetni bárkivel, üresnek és a nagyságtól igen távol állónak érzi magát. Ahogy a varázslatos birodalomba kerül, a nagy és csodálatos varázslóként tisztelik, ami ő maga is szeretett volna lenni. Egy ideig élvezi a dicsőséget, ám amikor tetteket is várnak tőle, hajszál híján megfutamodik. Szerintem itt van a film lényege: Oz közelebbi környezetében mozgók közül szinte mindenki látja, hogy nem azt a nagy varázserejű embert kapták, akire Oz szerint szükségük van, vagy aki ő maga szeretne lenni, látják, hogy ez az ember csak egyszerű mutatványos. Ám szép lassan megértetik vele, hogy a birodalom szorult helyzetében nem kell több, csak egy jó mutatvány - ez pedig az ő asztala. Oz végül beveti az igazi varázslatot: saját eszközeivel olyan bűvésztrükköt dob össze, hogy amellett, hogy elűzi a gonosz boszorkányokat, a birodalom népének is visszaadja a hitét a jóban.

Oz varázsereje az, hogy hisznek benne. Sokszor nem kell komoly varázslat ahhoz, hogy teljesüljenek az álmaink, csak fel kell ismerni, mit tehetünk értük - ahogy az ész, a szív és a bátorság is olykor csak hit kérdése.

2013. március 11., hétfő

Lélekmunkák

Hosszú évekig csak tengődtem a világomban. Csináltam a dolgom, lavíroztam a nyakamba zúdoló jó és rossz dolgok között, próbáltam megtartani az egyensúlyt, kapaszkodtam a fűszálakba vagy épp elégedetten bámultam a világra. Jöttek-mentek a barátok, az élmények, olykor még a szerelmek is, de végeredményben egy széthulló gyerekkor közepén álltam egyedül és lövésem nem volt, merre tovább. Ennek az egész tengődésnek az első komoly döntésem vetett véget: elég volt, saját, önálló életem lesz. Ha ehhez dolgozni kell, akkor dolgozni kell, ha diákhitel, akkor diákhitel, de menni kell.

Megkezdődött a vesszőfutás az anyagi és egyéb kötelezettségekkel szemben. Nagyjából egy év kellett hozzá és győztesen kerültem ki: megálltam a két lábamon a nagyvilágban. Nem sokkal azután jött az inzulinrezisztencia, az évek alatt felhalmozódott feszültséget a testem egyszerre zúdította a nyakamba - "oké, oké, a kívülről már rendben van a dolog, most ideje magadra is figyelni!". Akkor kezdődött az igazi munka.

Mindig is érdekelt a lélek, az emberek igazi hajtóerőinek a megismerése. Amikor a szervezetem rávilágított arra, hogy ideje a saját lelkemmel is törődni, egy olyan úton indultam el, ami először piszkosul nehéz volt, azonban mostanra egy nagyon érdekes és gyümölcsöző ágát jelenti az életemnek. Amikor végre meghozod a döntést, hogy szembeszállsz a démonjaiddal, számos úton elindulhatsz, mehetsz pszichológushoz vagy pszichiáterhez, olvashatsz könyveket, beszélgethetsz emberekkel, feltépheted a régi sebeidet, elkezdheted kutatni a saját életed igazi értelmét vagy keresheted Istent, ami jól esik. Mindegyik úton elindultam és mára egy nagyon különleges elegy állt össze belőle az életemben.

Gyakorlatilag négy-öt forrás van, ahonnan ezekben a témákbann kapok inspiráló dolgot, elgondolkodtató mondatot: a Nyitott Akadémia pódiumai, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom által szervezett Család és karrier? előadások, a pszichológia témájú könyvek kedvcsinálói, illetve a Hillsong London Budapesten eseményei.

2013. március 10., vasárnap

Olvasónapló - Katie Fforde: Recept a szerelemhez

Szépen lassan haladok azért a könyveimmel is. A cím alapján reménykedő olvasóimnak rögtön le kell törnöm a kedvét, a könyvben a recept a szerelemhez tényleg egy recept, egy egyszerű, papírra vésett lista, amiből a történetben szereplő főzőversenyre utal. Nem tudjuk meg belőle, hogy találjuk meg életünk szerelmét, ettől függetlenül a könyv nagyon jó, szívet melengető angol romantika a Katie Fforde-univerzumnak abban a szegletében, amiben az egyik első magyarul megjelent kötete, a Száz boldog esküvőm is játszódott.

A történet főhőse a nagyon szerény, pedig igen tehetséges szakács, Zoe, aki Fforde nőalakjainak megfelelően kedves, bájos, természetes szépség, roppant segítőkész és mentes mindenféle allűröktől. Komolyan, az írónőnek szinte minden női főhőse ilyen. A fő esemény egy televíziós főzőverseny, ahova Zoe és 11 másik ember versenyez az angliai Somersby egy eldugott kastélyában. Természetesen a főzőversenyt egyes feladatainak eredményét egy négytagú zsűri bírálja és az egyik zsűritagba Zoe még a verseny kezdete előtt beleszeret..

Valódi valóságshowba csöppenünk, a versenyzők minden feladat után egyre kevesebben lesznek. A legváltozatosabb szituációkban és stílusban kell főzniük, hol egy Michelin-csillagos konyhán, hol egy esküvőn, hol egy erdőben rögtönzött felszereléssel. A verseny közben a helyszínül szolgáló kastély tulajdonos házaspárjának gyereke születik, megérkeznek a házsártos anyósék, Zoét megzsarolja a titkos románc kiszivárogtatásával egy versenytársa. A történet pörög, zajlik az élet, közben pedig bontakoznak ki az emberi kapcsolatok, barátságok és szerelmek.

Nagyon szeretem az írónő könyveit. Nem mondom, hogy kiszámíthatatlan a történet, de eredeti, kellemes humorú és tényleg bájos. Aki egy romantikus, de intelligens regényre vágyik, vegyen egy Katie Fforde könyvet. Bármelyiket.

2013. február 19., kedd

Lélek és a test kapcsolata a fogyás során - a Gabriel-módszer

Teljesen véletlenül, a Bookline-ban való bóklászás közben akadt a kezembe egy könyv. Nem túl csicsás, nem túl igényes, kis alakú, 200 oldalas sárga kis könyvecske - Jon Gabriel: Gabriel-módszer. Az elején egy felirat: "Testünk teljes átalakítása DIÉTA NÉLKÜL!", a felirat felett egy 200 kg feletti férfi átváltozása izomkolosszussá. Na, persze. Leemeltem a polcról, gondoltam elolvasom, mivel etetik a népet már megint.

"Amikor megértettem, miért választotta a testem a kövérséget, abbahagytam a fogyókúrázást. Később arra is rájöttem, hogy a fogyókúrák nemcsak hogy nem oldják meg a problémát, hanem még jobban hízlalnak, ha a tested egyébként kövér akar lenni."

Ennél a mondatnál elvesztem. Még mindig dr. Máté Gábor A test lázadása c. könyvét bújom, amiben sorozatosan arra látom példákat, hogy az elme bármilyen betegséget képes előidézni. Folyamatosan lenyűgöz, magamon is tapasztaltam már, hogy egy-egy pszichés probléma milyen könnyen jelentkezhet fizikai tünetekben. Konkrétan nem is értem, hogy a fogyókúra kapcsán ez miért nem fordult még meg a fejemben.. Zseniális az alapötlet és a rá kínált megoldás egyaránt.

A könyvben leírt módszer lényege, hogy a test, illetve a folyamatokat szabályozó agyi terület ősi ösztönök szerint működik annak ellenére, hogy mennyire modern világban élünk. Az agyunk a testünket a védelmünkre programozza - véd a hideg, az éhség és a fizikai veszélyek ellen. Ha a szervezet veszélyt észlel, azonnal működésbe lép a megfelelő mechanizmus, ami hatással van a teljes szervezetre. Ez a veszély lehet valódi hideg, éhség, de lehet olyan lelki eredetű probléma, amelynek a gyökere ilyen jellegű szükségletekre vezethető vissza. Máté Gábor gondolatait remekül kiegészíti, ő ugyanis azt mondja, hogy az ember érzelmei, élményei, tapasztalatai szoros összefüggésben vannak a testben kialakult kóros elváltozásokkal. Gyakorlatilag Gabriel is ezt mondja, csak mélyebb szinteken, leegyszerűsítve.

A módszer szerint addig nem fog működni a fogyás, amíg a test úgy érzi, hogy védelemre szorul - ez a védelem lehet fizikai, mentális, érzelmi, a lényeg, hogy a test egyszerű érzelmekre lebontva úgy érzékeli a dolgot, hogy éhes valamire. Biztonságra, élelemre, melegre, szeretetre. Az éhséget pedig raktározással kompenzálja a biztonságérzet növelésének érdekében, ez a legalapvetőbb válasz a hiány okozta fenyegetettségre. (Ami nagyon érdekes, hogy az éhség kategóriába tartozik az is, amikor a szervezet hosszú időn át nem jut egészséges, valóban értékes tápanyaghoz - hiába esszük a műkajákat, az csak felesleges kalóriabevitel, a szervezet nem tudja használni. A mindennapi gyorséttermezés közben a szervezet továbbra is éhezik.) Amint a fennálló fenyegetés megszűnik, a szervezet kikapcsolja ezt a mechanizmust, hiszen onnantól a cél az, hogy minél gyorsabban reagáljon a külvilág hatásaira, azaz mozgékony, fitt legyen. Mivel nincs miért raktározni, a fogyás beindul, a szervezet nem épít zsírpáncélt magára.

A könyv a lehetséges lelki okokra részletes magyarázatot és relaxációs technikákat ad (CD-vel), amivel lassan feloldhatók a gátak. Visszaköszön néhány módszer a Silva-féle Agykontroll könyvből, de a lényege az, hogy érzelmi biztonságra kell törekedni, követni kell az álmokat, hinni kell abban, hogy sikerülhet, hinni kell abban, hogy a problémák megoldhatók és közben meg kell adni a szervezetnek mindazokat az értékes tápanyagokat, amikre szüksége van. A módszer követésével az ember előbb-utóbb a "természetesen vékonyak" csoportjába fog kerülni, akiknek már nem az étel, hanem a saját lelki erejük jelenti a védelmi vonalat a világgal szemben.

Nagyon lelkesítő és motiváló könyv, ráadásul én erre a témára különösen fogékony vagyok, így valószínűleg ki fogom próbálni néhány tanácsát. Bevallom, nem gondolom, hogy nagy közönség körében is siker lehet a módszer, hiszen a lelki eredetű problémák feltárása sokszor rendkívül nehéz és kényes téma, de ha már csak az alapötlet megmarad, az is segítség lehet néhány ember életében.

2013. február 11., hétfő

Nexus 4 tulaj lettem, kifaggattak

Január közepén vettem egy Nexus 4 készüléket a korábbi iPhone 4-em helyett: ez annyira világrengető tett volt, hogy az Android Portál szerkesztője, ripthestage, felkért, hogy legyek én a jubileumi, azaz 50. interjúalany a Hölgyek és az Android sorozatban.

A cikk elolvasható ide kattintva.

Én és az Androidom

2013. január 24., csütörtök

Anna Karenina (2012)

Nem olvastam, nem láttam a korábbi verziókat, nem terveztem, hogy megnézem moziban az Anna Kareninát, de amikor meghívtak, azt mondtam, miért ne?

Igazság szerint nekem tetszett. Korábban olvastam arról, hogy gyakorlatilag egy színházi darab díszletei adják az alapját a filmnek, ami egy különös hangulatot ad neki. Kirakatvilág, érzelmek nélkül, de legalább mindent beborít az arany, a gyöngy és a bársony.

Jó szívvel ajánlom azoknak, akik szeretik a pompát, a csodás kosztümöket, a magasztos zenét. Keira Knightley szokás szerint gyönyörű, elhiszem neki, hogy bomlanak érte a férfiak, elhiszem, ahogy szenved (pedig ugyan úgy szenved, mint a korábbi filmjeiben), ahogy szeret, mostanában már azt is, ahogy a gyerekéért aggódik. Itt van pár kép.




Ha más is benézné: a férjét Jude Law játssza, nem Michael Fassbender.

2013. január 15., kedd

Starbucks bögrék a világból

Nem olyan régen elkezdtem gyűjteni a Starbucks City Mugs sorozat darabjait. Egy barátomtól vettem az ötletet, amikor megkért, hogy hozzak neki egyet Londonból, amikor az olimpiára megyek - hoztam is, de magamnak is megvettem az első darabot. Azóta a gyűjtemény 3 további darabbal bővült: vettem egyet Bécsben, illetve kaptam egyet-egyet Koppenhágából és Oslóból, egy Erasmuson lévő barátomtól.


Helyes kis darabok, egy-egy város jellegzetességei szerepelnek rajtuk. Mivel elsősorban Starbucks bögrék, ezért természetesen forró italok fogyasztására kifejezetten alkalmasak, amikor egyszer nem éreztem jól magam, kettőt megtöltöttem teával, jó hosszú ideig elég volt. :)

Remélem, idén további darabokkal gyarapszik majd a gyűjtemény - nagyon fáj a fogam egy szingapúri bögrére!

2013. január 8., kedd

Silver Linings Playbook (2012)

Régóta vártam a Silver Linings Playbook hazai bemutatóját és nem alaptalanul. Tiffany (Jennifer Lawrence) és Patrick (Bradley Cooper) lelkileg a padlón vannak. Tiffany férje halála után magába fordult, talán magát is hibáztatja a férje haláláért - Patrick fel nem fedezett bipoláris zavarát csak a házassági válságának időszakában diagnosztizálják, miután az esküvői zenéjük ritmusára veri szét felesége szeretőjének fejét a saját fürdőszobájában. Tiffany és Patrick akkor találkoznak, amikor Patrick kikerül a pszichiátriáról. Mindkettőt kívülálló, veszélyes bolondként kezeli a környezte.


A filmet a keserű szabadság járja át. Elnéznek nekik mindent, nem kell követniük a társadalom kimondott és kimondatlan szabályait. Megjárják a poklok poklát (amibe nem mellesleg a környezetük taszítja őket, de erről senki nem beszél), majd a család és a barátok egyik napról a másikra elvárják, hogy másszanak ki belőle úgy, hogy csak a kiírt gyógyszeradagot erőltetik le a torkukon. Ők közben tabukat döntögetnek, úgy cselekednek, ahogy kedvük tartja és mindezzel nevetségessé teszik a "normális" életet élőket.

Gondolkozzunk el egy pillanatra: tényleg az a bolond, aki feláll az asztaltól, ha nem érzi jól magát, és nem várja meg udvariasan a vacsora végét? Tényleg az a bolond, aki még hisz a csodákban? Tényleg az a bolond, aki azt mondja, hogy én mindenkiért megteszek mindent, de értem senki nem tett még semmit, ezért csak akkor segítek neked, ha adsz valamit cserébe?

Amikor már mindent elvesztesz, más keretek között működsz. Akkor leszarod, mi történik a világban, vagy mit illik, mert rájössz, hogy nem attól leszel boldog. Egy pillanatig nem fogod elviselni a ráderőltetett pillanatokat, elengeded a felesleges terheket és szabad leszel. Számomra erről szól ez a film.

A filmet premier előtt volt szerencsém megnézni az [origo] filmklub játékán nyert jegyeknek köszönhetően.

2013. január 6., vasárnap

Million Dollar Baby (2004)

999 forintért dobták ma utánam a DVD-ket. Nem tudtam, hogy Clint Eastwood filmjét, a Million Dollar Baby-t ennyire nagyra tartotta az Akadémia, így amikor megláttam a borítón a 4 Oscar-díj listáját, úgy döntöttem megveszem.

Egy bokszfilmre számítottam. Egy bokszfilmre, ami egy bokszolónőről szól, aki jön a semmiből és hatalmas sztár lesz, mint ahogy azt hosszú éveket át Rocky is tette. Arra számítottam, hogy egy világbajnoki övvel le is zárul a történet, a Las Vegas-i arénából felhőtlen ünneplésben sétálunk ki az ír dudások mögött. Nem ez történik. Ez a film felemel, megörvendeztet, és a katarzis előtt kegyetlenül földbe döngöl.


Hilary Swank eddig két Oscar-díjat kapott, mindkettőt két szívfacsaró szerepért (a másikat a Boys Don't Cry-ért). Az alakítása erőteljes és nagyon hiteles, a figurájai sorsa még vásznon keresztül is borzalmas. 

A filmben Eastwood Frankie-t, egy sikeres edzőt alakítja, Swank pedig Maggie-t, a már 31 éves nőt, aki a fejébe veszi, hogy az eddigi edző nélküli ütögetések helyett Frankie szárnyai alatt készül a meccsekre. Pincérnőként dolgozik, szerényen keres, de étel vásárlása helyett inkább félrerak annyi pénzt, hogy fél évig Frankie termében edzhessen. Amikor Frankie-t elhagyja egy sikeres tanítványa, foglalkozni kezd Maggie-vel. Minden meccset nyernek, súlycsoportot váltanak, a nélkülöző lányból anyagi biztonságban élő sportoló lesz. Maggie csak egy pillanatra veszi le a szemét ellenfeléről a világbajnoki mérkőzésen két menet között..

Maggie pályája mellett számos kisebb szálon fut még a történet, amelyek önmagukban is erősek és jelentősen hozzátesznek a sztorihoz. Eastwood és Swank mellett a fő mellékszerepet Morgan Freeman alakítja. Ő Eddie, a kiörögedett bokszoló, aki Frankie termének tisztántartásáért és a csoport tagjainak biztonságáért felel, természetesen súlyos konfliktusok közepette - ezért a szerepért kapta meg a jól megérdemelt Oscar-díját ő is.

A lényeg a lényeg, nagyon jó film, de nem a bokszról.

2013. január 3., csütörtök

Illatszertár a Centrál Színházban

Szeretek színházba járni, legalább 2-3 havonta biztosan elmegyek egy elődásra, különben hiányzik a légkör. Tesómnak hála, az idei év első színházas estéjét ma ejtettük meg a Centrál Színházban, az Illatszertár című előadáson - ha mondhatok ilyet, ez volt az egyik legjobb darab, amit valaha láttam!

A darab egy kis üzletben játszódik a Váci utcában (amit nem merek drogériának nevezni, pedig olyasmi). A bolt pörög, karácsony előtti csúcsforgalom van, de a bolt tulajdonosa, Hammerschmidt, egyik napról a másikra megorrol legrégebbi alkalmazottjára, Asztalos úrra, aki sértődöttségében felmond. Szegény pára szerelmes, 1,5 éve levelezik egy lánnyal, akivel másnap lenne az első randevúja, de inkább lemondja, mivelhogy egy állástalan ember mégis milyen benyomást kelt. A boltban közben elég kuszák a viszonyok, Kádár a Rácz kisasszonyt fűzi (talán Hammerschmidt asszonyt is), Asztalos úr és Balázs kiasszony között folyamatos ellenségeskedés, főleg, mivel Balázs kiasszony elég rosszkedvű egy elmaradt randevú miatt..

A szerepekben zseniális színészeket láttam: Hammerschmidt urat Kern András, Balázs kisasszonyt Pokorny Lia, Asztalos urat Simon Kornél, Kádárt pedig Bereczki Zoltán alakította. Simon Kornél váltótársa egyébként Stohl András, akit azonban nehezen tudok elképzelni Simon Kornél helyére, ezt a szerepet mintha Simonra szabták volna.

Pokorny Lia és Simon Kornél

Istenien éreztem magam, rengeteget nevettem. Az előadás már az első pillanatban magával rántott: ahogy felgördült a függöny, finom parfümillat lengte be a nézőteret, ezáltal mi is egy pillanat alatt a boltba kerültünk. A darab három rövidebb felvonásból állt, az utolsónál reménykedtem, hogy nincs még vége, de sajnos következett a vastaps.

A Centrál Színházban most voltam először, azonban ez az előadás, illetve most a honlapon látott színészgárda és repertoár meggyőzött abban, hogy vissza kell még térni hozzájuk.

Nem ismertem korábban az Illatszertár történetét, pedig egy nemzetközi szinten is ismert darabról van szó: "A sikerdarab 75 éve, 1937-ben indult útjára, méghozzá nem máshonnan, mint innen, a Révay utcai színházból (anno Pesti Színház, ma már Centrál) és meg sem állt Hollywoodig, ahol három filmet is forgattak belőle."

A darabból készült három hollywoodi film közé tartozik a Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével készült klasszikus romantikus mozi, a You've Got a Mail is (A szerelem hálójában) - a többi kinyomozható a szerző, László Miklós adatlapjáról. Hogy a történetet ki, hol, mikor dolgozta még fel, arról remek összefoglaló van a FilmVilágon.

A történetből készült magyar tévéjáték Bodrogi Gyulával, Kern Andrással, Pap Verával és az irtó fiatal Rudolf Péterrel a főszerepben őszinte döbbenetemre megtalálható YouTube-on is.

2013. január 1., kedd

Hobbitok, törpök és a HFR

Valójában a The Hobbit: An Unexpected Journey (2012)  egy szédületes, látványos, magával ragadó mese. Gyűrűk Ura rajongók talán csalódhatnak benne, hiszen a történet nem annyira mély és komoly, egyes elemeiben igazi gyerekmese, de nagyon szórakoztató. Karácsonykor próbáltam már megnézni egyszer, de akkor nem tudtam végigülni, gondoltam, megpróbálom újra, immár úgy, ahogy azt Peter Jackson megálmodta - szilveszter után mindenki másnapos, így volt hely a mozikban az egyébként tömött HFR 3D vetítésen. Félig üres teremben, a terem közepéről nézhettük végig a 170 perces filmet.


Nem olvastam a film alapjául szolgáló, A babó című kötetet, amit megtettem az ügy érdekében, az az volt, hogy újranéztem a teljes Gyűrűk Ura-triológiát, hogy felfrissítsem az emlékeket Tolkien birodalmáról. Szerintem A hobbit a látványt és a hangulatot tekintve nem marad el a nagytestvértől, a történetből adódik, hogy talán a szereplők sem veszik annyira komolyan magukat.

A kedvenc szereplőm természetesen Bilbó volt, a többek között a BBC-s Sherlock sorozatból ismert Martin Freeman nagyszerű választás volt erre a szerepre. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi lett volna a Gyűrűk Urából, ha Frodót Elijah Wood helyett a sokkal élénkebb és élettel telibb Freeman játssza, de erre már úgysem kapunk választ.

A film egyik nagy újítása az új technológia, a HFR 3D, abból is a HFR, ami annyit tesz, hogy a korábbi standard 24 képkocka per másodperc (fps) sebesség helyett 48 fps-t használnak. Mivel az egész országban csak két teremben, az Arénában és a Westendben játsszák ezt a formátumot, biztosra veszem, hogy sokan nem így fogják megnézni. Személyes javaslatom azonban, hogy aki teheti, legyen szemfüles, foglaljon magának jó helyre egy jegyet és zarándokoljon el a két komplexum valamelyikébe. Elsőre azt gondoltam, zavaró lesz, több kritikában is olvastam, hogy a 48 fps-t nehezen szokja meg a szem, emiatt fejfájást vagy rosszullétet okoz, de nálam ez szerencsére nem fordult elő. Az első másodperctől az utolsóig lenyűgöző látványt nyújtott, a mozgások sokkal kidolgozottabbnak és folytonosabbnak tűntek, mint a hagyományos formátumban. Szinte tátott szájjal néztem végig a filmet, annyira belefeledkeztem.

Gondolhatjátok, hogy persze, persze az Avatar is ilyen volt - nagyot ütött a 3D, de nem volt mögötte rendes tartalom, hiszen a sztori elég sablonos és semmilyen lett - A hobbit mögött azonban ott van Tolkien világa, a kicsit lassú, de szerethető történet, a nagy eposz előkészítése. Nagyon kellemes szórakozás, megéri.