2013. január 24., csütörtök

Anna Karenina (2012)

Nem olvastam, nem láttam a korábbi verziókat, nem terveztem, hogy megnézem moziban az Anna Kareninát, de amikor meghívtak, azt mondtam, miért ne?

Igazság szerint nekem tetszett. Korábban olvastam arról, hogy gyakorlatilag egy színházi darab díszletei adják az alapját a filmnek, ami egy különös hangulatot ad neki. Kirakatvilág, érzelmek nélkül, de legalább mindent beborít az arany, a gyöngy és a bársony.

Jó szívvel ajánlom azoknak, akik szeretik a pompát, a csodás kosztümöket, a magasztos zenét. Keira Knightley szokás szerint gyönyörű, elhiszem neki, hogy bomlanak érte a férfiak, elhiszem, ahogy szenved (pedig ugyan úgy szenved, mint a korábbi filmjeiben), ahogy szeret, mostanában már azt is, ahogy a gyerekéért aggódik. Itt van pár kép.




Ha más is benézné: a férjét Jude Law játssza, nem Michael Fassbender.

2013. január 15., kedd

Starbucks bögrék a világból

Nem olyan régen elkezdtem gyűjteni a Starbucks City Mugs sorozat darabjait. Egy barátomtól vettem az ötletet, amikor megkért, hogy hozzak neki egyet Londonból, amikor az olimpiára megyek - hoztam is, de magamnak is megvettem az első darabot. Azóta a gyűjtemény 3 további darabbal bővült: vettem egyet Bécsben, illetve kaptam egyet-egyet Koppenhágából és Oslóból, egy Erasmuson lévő barátomtól.


Helyes kis darabok, egy-egy város jellegzetességei szerepelnek rajtuk. Mivel elsősorban Starbucks bögrék, ezért természetesen forró italok fogyasztására kifejezetten alkalmasak, amikor egyszer nem éreztem jól magam, kettőt megtöltöttem teával, jó hosszú ideig elég volt. :)

Remélem, idén további darabokkal gyarapszik majd a gyűjtemény - nagyon fáj a fogam egy szingapúri bögrére!

2013. január 8., kedd

Silver Linings Playbook (2012)

Régóta vártam a Silver Linings Playbook hazai bemutatóját és nem alaptalanul. Tiffany (Jennifer Lawrence) és Patrick (Bradley Cooper) lelkileg a padlón vannak. Tiffany férje halála után magába fordult, talán magát is hibáztatja a férje haláláért - Patrick fel nem fedezett bipoláris zavarát csak a házassági válságának időszakában diagnosztizálják, miután az esküvői zenéjük ritmusára veri szét felesége szeretőjének fejét a saját fürdőszobájában. Tiffany és Patrick akkor találkoznak, amikor Patrick kikerül a pszichiátriáról. Mindkettőt kívülálló, veszélyes bolondként kezeli a környezte.


A filmet a keserű szabadság járja át. Elnéznek nekik mindent, nem kell követniük a társadalom kimondott és kimondatlan szabályait. Megjárják a poklok poklát (amibe nem mellesleg a környezetük taszítja őket, de erről senki nem beszél), majd a család és a barátok egyik napról a másikra elvárják, hogy másszanak ki belőle úgy, hogy csak a kiírt gyógyszeradagot erőltetik le a torkukon. Ők közben tabukat döntögetnek, úgy cselekednek, ahogy kedvük tartja és mindezzel nevetségessé teszik a "normális" életet élőket.

Gondolkozzunk el egy pillanatra: tényleg az a bolond, aki feláll az asztaltól, ha nem érzi jól magát, és nem várja meg udvariasan a vacsora végét? Tényleg az a bolond, aki még hisz a csodákban? Tényleg az a bolond, aki azt mondja, hogy én mindenkiért megteszek mindent, de értem senki nem tett még semmit, ezért csak akkor segítek neked, ha adsz valamit cserébe?

Amikor már mindent elvesztesz, más keretek között működsz. Akkor leszarod, mi történik a világban, vagy mit illik, mert rájössz, hogy nem attól leszel boldog. Egy pillanatig nem fogod elviselni a ráderőltetett pillanatokat, elengeded a felesleges terheket és szabad leszel. Számomra erről szól ez a film.

A filmet premier előtt volt szerencsém megnézni az [origo] filmklub játékán nyert jegyeknek köszönhetően.

2013. január 6., vasárnap

Million Dollar Baby (2004)

999 forintért dobták ma utánam a DVD-ket. Nem tudtam, hogy Clint Eastwood filmjét, a Million Dollar Baby-t ennyire nagyra tartotta az Akadémia, így amikor megláttam a borítón a 4 Oscar-díj listáját, úgy döntöttem megveszem.

Egy bokszfilmre számítottam. Egy bokszfilmre, ami egy bokszolónőről szól, aki jön a semmiből és hatalmas sztár lesz, mint ahogy azt hosszú éveket át Rocky is tette. Arra számítottam, hogy egy világbajnoki övvel le is zárul a történet, a Las Vegas-i arénából felhőtlen ünneplésben sétálunk ki az ír dudások mögött. Nem ez történik. Ez a film felemel, megörvendeztet, és a katarzis előtt kegyetlenül földbe döngöl.


Hilary Swank eddig két Oscar-díjat kapott, mindkettőt két szívfacsaró szerepért (a másikat a Boys Don't Cry-ért). Az alakítása erőteljes és nagyon hiteles, a figurájai sorsa még vásznon keresztül is borzalmas. 

A filmben Eastwood Frankie-t, egy sikeres edzőt alakítja, Swank pedig Maggie-t, a már 31 éves nőt, aki a fejébe veszi, hogy az eddigi edző nélküli ütögetések helyett Frankie szárnyai alatt készül a meccsekre. Pincérnőként dolgozik, szerényen keres, de étel vásárlása helyett inkább félrerak annyi pénzt, hogy fél évig Frankie termében edzhessen. Amikor Frankie-t elhagyja egy sikeres tanítványa, foglalkozni kezd Maggie-vel. Minden meccset nyernek, súlycsoportot váltanak, a nélkülöző lányból anyagi biztonságban élő sportoló lesz. Maggie csak egy pillanatra veszi le a szemét ellenfeléről a világbajnoki mérkőzésen két menet között..

Maggie pályája mellett számos kisebb szálon fut még a történet, amelyek önmagukban is erősek és jelentősen hozzátesznek a sztorihoz. Eastwood és Swank mellett a fő mellékszerepet Morgan Freeman alakítja. Ő Eddie, a kiörögedett bokszoló, aki Frankie termének tisztántartásáért és a csoport tagjainak biztonságáért felel, természetesen súlyos konfliktusok közepette - ezért a szerepért kapta meg a jól megérdemelt Oscar-díját ő is.

A lényeg a lényeg, nagyon jó film, de nem a bokszról.

2013. január 3., csütörtök

Illatszertár a Centrál Színházban

Szeretek színházba járni, legalább 2-3 havonta biztosan elmegyek egy elődásra, különben hiányzik a légkör. Tesómnak hála, az idei év első színházas estéjét ma ejtettük meg a Centrál Színházban, az Illatszertár című előadáson - ha mondhatok ilyet, ez volt az egyik legjobb darab, amit valaha láttam!

A darab egy kis üzletben játszódik a Váci utcában (amit nem merek drogériának nevezni, pedig olyasmi). A bolt pörög, karácsony előtti csúcsforgalom van, de a bolt tulajdonosa, Hammerschmidt, egyik napról a másikra megorrol legrégebbi alkalmazottjára, Asztalos úrra, aki sértődöttségében felmond. Szegény pára szerelmes, 1,5 éve levelezik egy lánnyal, akivel másnap lenne az első randevúja, de inkább lemondja, mivelhogy egy állástalan ember mégis milyen benyomást kelt. A boltban közben elég kuszák a viszonyok, Kádár a Rácz kisasszonyt fűzi (talán Hammerschmidt asszonyt is), Asztalos úr és Balázs kiasszony között folyamatos ellenségeskedés, főleg, mivel Balázs kiasszony elég rosszkedvű egy elmaradt randevú miatt..

A szerepekben zseniális színészeket láttam: Hammerschmidt urat Kern András, Balázs kisasszonyt Pokorny Lia, Asztalos urat Simon Kornél, Kádárt pedig Bereczki Zoltán alakította. Simon Kornél váltótársa egyébként Stohl András, akit azonban nehezen tudok elképzelni Simon Kornél helyére, ezt a szerepet mintha Simonra szabták volna.

Pokorny Lia és Simon Kornél

Istenien éreztem magam, rengeteget nevettem. Az előadás már az első pillanatban magával rántott: ahogy felgördült a függöny, finom parfümillat lengte be a nézőteret, ezáltal mi is egy pillanat alatt a boltba kerültünk. A darab három rövidebb felvonásból állt, az utolsónál reménykedtem, hogy nincs még vége, de sajnos következett a vastaps.

A Centrál Színházban most voltam először, azonban ez az előadás, illetve most a honlapon látott színészgárda és repertoár meggyőzött abban, hogy vissza kell még térni hozzájuk.

Nem ismertem korábban az Illatszertár történetét, pedig egy nemzetközi szinten is ismert darabról van szó: "A sikerdarab 75 éve, 1937-ben indult útjára, méghozzá nem máshonnan, mint innen, a Révay utcai színházból (anno Pesti Színház, ma már Centrál) és meg sem állt Hollywoodig, ahol három filmet is forgattak belőle."

A darabból készült három hollywoodi film közé tartozik a Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével készült klasszikus romantikus mozi, a You've Got a Mail is (A szerelem hálójában) - a többi kinyomozható a szerző, László Miklós adatlapjáról. Hogy a történetet ki, hol, mikor dolgozta még fel, arról remek összefoglaló van a FilmVilágon.

A történetből készült magyar tévéjáték Bodrogi Gyulával, Kern Andrással, Pap Verával és az irtó fiatal Rudolf Péterrel a főszerepben őszinte döbbenetemre megtalálható YouTube-on is.

2013. január 1., kedd

Hobbitok, törpök és a HFR

Valójában a The Hobbit: An Unexpected Journey (2012)  egy szédületes, látványos, magával ragadó mese. Gyűrűk Ura rajongók talán csalódhatnak benne, hiszen a történet nem annyira mély és komoly, egyes elemeiben igazi gyerekmese, de nagyon szórakoztató. Karácsonykor próbáltam már megnézni egyszer, de akkor nem tudtam végigülni, gondoltam, megpróbálom újra, immár úgy, ahogy azt Peter Jackson megálmodta - szilveszter után mindenki másnapos, így volt hely a mozikban az egyébként tömött HFR 3D vetítésen. Félig üres teremben, a terem közepéről nézhettük végig a 170 perces filmet.


Nem olvastam a film alapjául szolgáló, A babó című kötetet, amit megtettem az ügy érdekében, az az volt, hogy újranéztem a teljes Gyűrűk Ura-triológiát, hogy felfrissítsem az emlékeket Tolkien birodalmáról. Szerintem A hobbit a látványt és a hangulatot tekintve nem marad el a nagytestvértől, a történetből adódik, hogy talán a szereplők sem veszik annyira komolyan magukat.

A kedvenc szereplőm természetesen Bilbó volt, a többek között a BBC-s Sherlock sorozatból ismert Martin Freeman nagyszerű választás volt erre a szerepre. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi lett volna a Gyűrűk Urából, ha Frodót Elijah Wood helyett a sokkal élénkebb és élettel telibb Freeman játssza, de erre már úgysem kapunk választ.

A film egyik nagy újítása az új technológia, a HFR 3D, abból is a HFR, ami annyit tesz, hogy a korábbi standard 24 képkocka per másodperc (fps) sebesség helyett 48 fps-t használnak. Mivel az egész országban csak két teremben, az Arénában és a Westendben játsszák ezt a formátumot, biztosra veszem, hogy sokan nem így fogják megnézni. Személyes javaslatom azonban, hogy aki teheti, legyen szemfüles, foglaljon magának jó helyre egy jegyet és zarándokoljon el a két komplexum valamelyikébe. Elsőre azt gondoltam, zavaró lesz, több kritikában is olvastam, hogy a 48 fps-t nehezen szokja meg a szem, emiatt fejfájást vagy rosszullétet okoz, de nálam ez szerencsére nem fordult elő. Az első másodperctől az utolsóig lenyűgöző látványt nyújtott, a mozgások sokkal kidolgozottabbnak és folytonosabbnak tűntek, mint a hagyományos formátumban. Szinte tátott szájjal néztem végig a filmet, annyira belefeledkeztem.

Gondolhatjátok, hogy persze, persze az Avatar is ilyen volt - nagyot ütött a 3D, de nem volt mögötte rendes tartalom, hiszen a sztori elég sablonos és semmilyen lett - A hobbit mögött azonban ott van Tolkien világa, a kicsit lassú, de szerethető történet, a nagy eposz előkészítése. Nagyon kellemes szórakozás, megéri.