2013. március 30., szombat

Cuccipar a párkapcsolatokban

Szeretném nektek röviden összefoglalni Bagdy Emőke néhány gondolatát, amelyek 2012. szeptemberében, a Család ÉS Karrier? néven rendezett előadássorozat során hangzottak el. Az összefoglalóban bele-belekaptam egy-egy elhangzott témába, érdemes mindegyiknek utánaolvasni vagy csak töprengeni rajta egy kicsit. Mivel nekem ezek az előadások segítettek egy kicsit jobban megérteni a férfi-nő kapcsolatok dinamikáját és az élet működését, abban bízom, hogy gondolatébresztőnek nektek is hasznosak lehetnek.

Felhívnám a figyelmet, hogy a professzorasszony előadásaiban elég erősen jelenik meg a nő és a férfi, mint archetípus, ezért számos általánosításnak ható gondolat olvasható ebben a posztban is. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Bagdy Emőke: Párkapcsolat, karrier, gyermek

Egy hagyományos heteroszexuális párkapcsolatban a férfi és a női szerepek ősidők óta leosztottak: a férfi feladata a védelem, a biztonság felépítése, a nőé pedig a kitartás és a családi légkör megteremtése.   A nemek közti különbségek a fizikai felépítésben is jól látszanak: a férfi teste ideális esetben izmos, fürge, ezáltal egyszeri, nagy erő kifejtésére képes, míg a nő teste a hosszútávú feladatokra lett kitalálva - terhesség, szoptatás, raktározás. Emőke szerint többek között ezért szeretik a férfiak a kerekebb nőket, látszik rajtuk, hogy fizikailag képesek életben tartani egy csecsemőt.

A mai 50+ generáció tagjaiban a fenti szerepek leosztása még egyértelműen él, eszerint cselekedtek felmenőik, nagyszüleik. A világ modernizálódásával, az emancipációs törekvésekkel a hagyományos értékrend felborult, a család, mint fő érték helyébe a teljesítmény, a pénz és az anyagi javak léptek. A fiatalabbaknak, az az X-generáció tagjainak (1960 és 1980 között születettek) életére már erősen rányomta a bélyegét a konzumvilág, illetve az elvárás: legyél valaki, anélkül nincs értelme az életednek. Ahogy az egyre fiatalabbak felé fordulunk, az eldobható dolgok és az önmegvalósításra való törekvések egyre nagyobb terek nyernek. Az Y-generáció tagjai akkor tekintik magukat sikeresnek, ha megvan mindenük, fő céljuk az önmegvalósítás, többségük úgy gondolja, hogy egy korán érkező gyerek felborítja az életüket. A legfiatalabb, Z-generáció számára pedig már végképp nem a család, hanem az élmények minél gyorsabb megszerzése a fontos.


A jelenleg virágkorát élő fogyasztói kultúra felborította a hagyományos szerepeket. A "cuccipar" dominál, amelyben minden eldobható, lecserélhető - ha rossz, eldobom, keresek helyette másikat. Ez a mentalitás lassacskán átragad a párkapcsolatokra is, az egymás iránti elköteleződés, kitartás, tisztelet elértéktelenedik. Minden azonnal kell és legyen tökéletes, mert ha nem az, úgyis találok másikat - a problémákat sok esetben nem megoldják, hanem kikerülik.

A helyzetet bonyolítja a félreértelmezett emancipáció: a nők törekvése az egyenjogúságra eredetileg azt jelentette, hogy úgy akartak beleszólni a világ dolgaiba, mint a férfiak - ebből az lett, hogy a nők esetében a siker mércéje ugyanaz, mint a férfiaknál, ebből kifolyólag a nők egyre férfiasabbá lettek, nem fordítanak elég figyelmet a nemi szerepükben lévő feladatukra, nem tudják támogatni a napi harcból hazaeső férfit, nehezen teremtik meg azt a meleg fészket, ahol meg lehet alapozni egy jól működő családot.

Érdekes tendencia, hogy a férfiakban egyre csökken az elköteleződési igény. A szabadságszükséglet, illetve a szabadság fogalmának félreértelmezése azt eredményezte, hogy ameddig csak lehet, a portyázásra törekednek. Az egyik kedvenc gondolatom ehhez kapcsolódóan: a szabadság nem azt jelenti, hogy nem választasz, hanem, hogy azt választasz, akit akarsz.

Természetesen a kérdést nem lehet csak a férfiak vagy a nők számlájára írni, hiszen a sok esetben a gazdasági környezet sem teszi lehetővé azt, hogy egy férfi egyedül eltartsa a családját, kénytelen a nő is dolgozni és ezáltal késleltetni a családalapítást. A másik, hogy a korábbi generációkon is érezhető problémák miatt rengeteg fiatal nem is látja a hagyományos modellt, csonka vagy mozaikcsaládokban nő fel, az anya vagy az apa leterheltsége miatt hibás kötődési minták alakulnak ki. Köztudott, hogy a kisgyermekek kötődési képessége 1 éves kora előtt alakul ki az őt ért élmények hatására - ha a szülőknek nincs rá elég idejük, energiájuk, sérül ez a képesség, amitől számára nehezebb lesz a kapcsolatok létesítése.

A hagyományos családmodell válságban van: az elköteleződés hiánya és a prioritásuk felborulása miatt a tervezett gyerekek alig-alig születnek meg. A tervezett gyerekek megszületésének segítését tűzte zászlójára az előadásokat szervező Három Királyfi Három Királylány Egyesület.



A Család ÉS Karrier előadások egyébként jelenleg is futnak, áprilisban és májusban is lesz még egy-egy a Semmelweis Egyetemen. Itt lehet regisztrálni. 

2013. március 19., kedd

Filmajánló: La vie d'une autre (2012)

A francia filmek imádata című rovatunk következik.

A La vie d'une autre (2012) itthon Valaki más élete címmel ment talán néhány moziban és jelent meg DVD-n nem olyan régen. Most jutottam el odáig, hogy végre megnézzem, megérte.

A főszerepet Juliette Binoche játssza, aki egy 41. születésnapjára ébredő nőt, Marie-t alakítja - a gond ott van, hogy Marie 25 éves volt, amikor emlékei szerint legutóbb aludni ment egy bimbozó szerelem kezdetén. Az ébredés után látott fényképek alapján a szerelemből házasság, gyerek, majd küszöbön álló válás lett, a frissen kapott asszisztensi állásból pedig Eiffel-torony szomszédságában lévő lakást eredményező álomkarrier. Marie 3 nap alatt szembesül azzal, mivé lett az élete, mennyit változott és mennyire nem hasonlít 15 évvel ezelőtti önmagára.

A filmbe egyszerre próbáltak vicces és drámai elemeket belecsempézni, a vicces jelenetek nem sikerültek annyira jól, de ettől függetlenül kedves, jó hangulatú film. A történet szerintem piszkosul elgondolkodtató, az pedig, hogy nincs lezárva, azaz sosem derül ki, hogy a 40 éves nő élete siklott félre, vagy csak a 25 évesnek a jövőképe dereng fel, tovább csikorgatja a fogaskerekeket. Érdemes rászánni a délutánt/estét, mert rávilágít egy fontos dologra: lehet, hogy mindennap csak egy kicsit változol, de az hosszútávon jelentős változást is jelenthet. Nem feltétlenül a jó irányba.

A francia filmek imádata című rovatunkat hallották.

2013. március 16., szombat

Oz varázsereje az, hogy hisznek benne

Sokan kritizálták az Oz the Great and Powerful-t, ami itthon Óz, a hatalmas címmel fut a mozikban, a legtöbb vélemény szerint az egész csak egy túlcsicsázott mesevilág. Ennek ellenér megnéztem és nem bántam meg: a történet nagyon megfogott és bár hosszasan lehetne elemezni a tengernyi összefüggést, csak egy gondolatot szeretnék kiemelni, ami nagyon tetszett benne. Való igaz, hogy a film csillog-villog, de egy igen fontos kérdést jár körbe: nehéz helyzetben kinek és kiben hiszünk, illetve megtaláljuk-e önmagunkban azt a jót, amivel segíthetünk a körülöttünk lévő embereken?

James Franco alakította Oz egy szebb napokat is látott vándorcirkuszban bűvészkedik. Az előadások során nem csak, hogy ügyesen leplezi varázslatnak a mutatványait, de egy-egy beépített kétkedő segítségével megerősíti a nézőket abban, hogy igazi varázsló, nyugodtan elhihetik, amit látnak. Amikor egy kislány és családja, akik hisznek Oz varázserejében, arra kérik, hogy segítsen a bénult lány meggyógyításában, a bűvész meghátrál és kisebb-nagyobb bonyodalmak után egy légballonon kénytelen menekülni. Végül a fekete-fehér világból Oz színes birodalmába érkezik, ahol az azonos nevű varázslót hosszú ideje izgatottan várják. A tét nem kicsi: ha már ott van, neki kell elüldöznie a gonosz boszorkányokat, azonban ehhez előbb fel kell ismernie a saját értékeit is.


Oz a hibái ellenére egy nagyszerű figura. Bűvész, aki le akarja nyűgözni az embereket, aki arcátlanul kihasználja a tehetségét, ugyanakkor mivel tudja, hogy a legegyszerűbb trükköt is könnyedén el tudja hitetni bárkivel, üresnek és a nagyságtól igen távol állónak érzi magát. Ahogy a varázslatos birodalomba kerül, a nagy és csodálatos varázslóként tisztelik, ami ő maga is szeretett volna lenni. Egy ideig élvezi a dicsőséget, ám amikor tetteket is várnak tőle, hajszál híján megfutamodik. Szerintem itt van a film lényege: Oz közelebbi környezetében mozgók közül szinte mindenki látja, hogy nem azt a nagy varázserejű embert kapták, akire Oz szerint szükségük van, vagy aki ő maga szeretne lenni, látják, hogy ez az ember csak egyszerű mutatványos. Ám szép lassan megértetik vele, hogy a birodalom szorult helyzetében nem kell több, csak egy jó mutatvány - ez pedig az ő asztala. Oz végül beveti az igazi varázslatot: saját eszközeivel olyan bűvésztrükköt dob össze, hogy amellett, hogy elűzi a gonosz boszorkányokat, a birodalom népének is visszaadja a hitét a jóban.

Oz varázsereje az, hogy hisznek benne. Sokszor nem kell komoly varázslat ahhoz, hogy teljesüljenek az álmaink, csak fel kell ismerni, mit tehetünk értük - ahogy az ész, a szív és a bátorság is olykor csak hit kérdése.

2013. március 11., hétfő

Lélekmunkák

Hosszú évekig csak tengődtem a világomban. Csináltam a dolgom, lavíroztam a nyakamba zúdoló jó és rossz dolgok között, próbáltam megtartani az egyensúlyt, kapaszkodtam a fűszálakba vagy épp elégedetten bámultam a világra. Jöttek-mentek a barátok, az élmények, olykor még a szerelmek is, de végeredményben egy széthulló gyerekkor közepén álltam egyedül és lövésem nem volt, merre tovább. Ennek az egész tengődésnek az első komoly döntésem vetett véget: elég volt, saját, önálló életem lesz. Ha ehhez dolgozni kell, akkor dolgozni kell, ha diákhitel, akkor diákhitel, de menni kell.

Megkezdődött a vesszőfutás az anyagi és egyéb kötelezettségekkel szemben. Nagyjából egy év kellett hozzá és győztesen kerültem ki: megálltam a két lábamon a nagyvilágban. Nem sokkal azután jött az inzulinrezisztencia, az évek alatt felhalmozódott feszültséget a testem egyszerre zúdította a nyakamba - "oké, oké, a kívülről már rendben van a dolog, most ideje magadra is figyelni!". Akkor kezdődött az igazi munka.

Mindig is érdekelt a lélek, az emberek igazi hajtóerőinek a megismerése. Amikor a szervezetem rávilágított arra, hogy ideje a saját lelkemmel is törődni, egy olyan úton indultam el, ami először piszkosul nehéz volt, azonban mostanra egy nagyon érdekes és gyümölcsöző ágát jelenti az életemnek. Amikor végre meghozod a döntést, hogy szembeszállsz a démonjaiddal, számos úton elindulhatsz, mehetsz pszichológushoz vagy pszichiáterhez, olvashatsz könyveket, beszélgethetsz emberekkel, feltépheted a régi sebeidet, elkezdheted kutatni a saját életed igazi értelmét vagy keresheted Istent, ami jól esik. Mindegyik úton elindultam és mára egy nagyon különleges elegy állt össze belőle az életemben.

Gyakorlatilag négy-öt forrás van, ahonnan ezekben a témákbann kapok inspiráló dolgot, elgondolkodtató mondatot: a Nyitott Akadémia pódiumai, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom által szervezett Család és karrier? előadások, a pszichológia témájú könyvek kedvcsinálói, illetve a Hillsong London Budapesten eseményei.

2013. március 10., vasárnap

Olvasónapló - Katie Fforde: Recept a szerelemhez

Szépen lassan haladok azért a könyveimmel is. A cím alapján reménykedő olvasóimnak rögtön le kell törnöm a kedvét, a könyvben a recept a szerelemhez tényleg egy recept, egy egyszerű, papírra vésett lista, amiből a történetben szereplő főzőversenyre utal. Nem tudjuk meg belőle, hogy találjuk meg életünk szerelmét, ettől függetlenül a könyv nagyon jó, szívet melengető angol romantika a Katie Fforde-univerzumnak abban a szegletében, amiben az egyik első magyarul megjelent kötete, a Száz boldog esküvőm is játszódott.

A történet főhőse a nagyon szerény, pedig igen tehetséges szakács, Zoe, aki Fforde nőalakjainak megfelelően kedves, bájos, természetes szépség, roppant segítőkész és mentes mindenféle allűröktől. Komolyan, az írónőnek szinte minden női főhőse ilyen. A fő esemény egy televíziós főzőverseny, ahova Zoe és 11 másik ember versenyez az angliai Somersby egy eldugott kastélyában. Természetesen a főzőversenyt egyes feladatainak eredményét egy négytagú zsűri bírálja és az egyik zsűritagba Zoe még a verseny kezdete előtt beleszeret..

Valódi valóságshowba csöppenünk, a versenyzők minden feladat után egyre kevesebben lesznek. A legváltozatosabb szituációkban és stílusban kell főzniük, hol egy Michelin-csillagos konyhán, hol egy esküvőn, hol egy erdőben rögtönzött felszereléssel. A verseny közben a helyszínül szolgáló kastély tulajdonos házaspárjának gyereke születik, megérkeznek a házsártos anyósék, Zoét megzsarolja a titkos románc kiszivárogtatásával egy versenytársa. A történet pörög, zajlik az élet, közben pedig bontakoznak ki az emberi kapcsolatok, barátságok és szerelmek.

Nagyon szeretem az írónő könyveit. Nem mondom, hogy kiszámíthatatlan a történet, de eredeti, kellemes humorú és tényleg bájos. Aki egy romantikus, de intelligens regényre vágyik, vegyen egy Katie Fforde könyvet. Bármelyiket.