2014. augusztus 20., szerda

Las Vegas

Bár nincs konkrét bakancslistám, ha lenne, a las vegasi látogatás minden bizonnyal szerepelne rajta. Évekig dolgoztam egy pókerteremben az egyetem alatt, ahol belebolondultam a műfajba. Mindenképpen látni szerettem volna a póker, a black jack, a rulett, a játékgépek és a gátlástalan szórakoztatás fellegvárát, úgyhogy amint lehetőségem volt rá a céges fellowship program keretében Amerikába menni, egy hétvégén Las Vegas is sorra került. Először egy kisebb, olcsó motelben foglaltam szállást, aztán egy régi ismerősöm meggyőzött, hogy Vegas egy kaszinóhotelben az igazi. Azt hiszem, igaza volt. Ugyan még mindig hadakozunk a Bally's-sel, hogy mégis hogy a fenébe fizettem 100 dollárral többet a szobáért, mint hirdették, de magával a hotellel nem volt baj.


A gyanútlan, első alkalommal odautazó látogatók fejét már a reptéren elcsavarják: neonplakátok, hatalmas kivetítők, hangos popslágerek (nem, ez nem szolid háttérzene) és játékgépek sorakoznak mindenhol. Akár a reptéren elmulatható a teljes nyaralásra szánt büdzsé, vagy annak a többszöröse.

Az élet itt sosem áll meg. Mivel napközben 40 °C körül van az átlaghőmérséklet, az utcai pezsgés napnyugta után élénkül fel (amikor már csak 30 °C van), ekkor özönlik el a Stripet a turisták.

Mielőtt kimentem, hallottam olyan véleményeket, hogy Vegas egy felszínes, üres, koszos, unalmas város, a játékgépeket pillanatok alatt meg lehet unni. Szerintem ez nem igaz. (Többek között azért sem, mert ha leülsz játszani akár 1 centes téten, hozzák a koktélokat.) A Strip egy hatalmas, szórakoztatásra épült komplexum. A kaszinóhotelek egymással versengve sorokoztatják fel a leghihetetlenebb attrakciókat, minden arra épül, hogy elkápráztassa az embereket. Rómát, Velencét vagy Párizst imitáló hotelek, lenyűgöző show-k, grandiózus épületek, egzotikus állatok felvonultatása, világsztárok szerepeltetése mind-mind arra megy ki, hogy itt költsd el a pénzed. Élvezettel. Meg is teszed. 

Voltam egy esküvőn is. Azt gondolná az ember, hogy egy vegasi esküvő, pláne a Little White Wedding Chapelben egy klisé, de ennél szebb és személyesebb szertartást még nem láttam. Minden csak a párról szólt, nem került elő a tengernyi random vendég miatti aggódás, nem volt holaruha, holavacsora, holavőfély, finomeatorta - csak és kizárólag a pár és hogy ők hogyan élik meg életük legfontosabb döntését. Öten voltunk, sírtunk, fotózkodtunk, majd Vegas legmagasabb pontján, a Stratosphereben vacsoráztunk, ahol az étterem padlója körforog a terem széle mentén, így vacsora közben gyönyörködni lehet a város teljes panorámájában. 

Las Vegas egy hatalmas szemfényvesztés. Különleges és ritka dolgokat hétköznapivá tesz, minden elérhető, ott van, többnyire csak egy karnyújtásnyira vagy egy taxiútra (esetleg limuzin). Kiszakít a valóságból és épp emiatt hihetetlenül élvezetes. Bármikor visszamennék. 

Rövid érdekességek: 
  • Las Vegasban legális a prostitúció, tele volt az utca a lányokat hirdető emberkékkel. Pólót viseltek, kártyákat osztogattak. 
  • A legtöbb szállodában csak Pepsi-t lehet kapni, Coca-Colát nem.
  • A szállás foglalásakor nagyon figyelni kell az apróbetűs részre a különböző extra költségek miatt. 
  • Az egyik szállodából eljutni a másikba legalább kétszer annyi ideig tart, mint a Google mondja. 
  • A Cirque du Soleil Mystère című előadását 21 éve játsszák a Treasure Islandben. Fergetes show. 
  • A Mirage kertjében delfinek, fehér oroszlánok és tigrisek láthatók. 

2014. augusztus 12., kedd

Olvasónapló - Katie Fforde: Majdnem tökéletes

Ahogy végignéztem a blogposztok listáján, látom, hogy a legutolsó könyv, amiről írtam itt, szintén egy Katie Fforde-darab. Nincs mit tenni, az összes magyarul megjelent könyvét olvastam és a legfrissebb csak megerősített abban, hogy ezt a jó szokást folytatni kell. :)

A legutóbb magyarul megjelent könyvének címe: Majdnem tökéletes. A sztori középpontjában egy házak felújításával foglalkozó belsőépítész lány, Anna áll, a helyszín a már megszokott London környéki angliai vidék.

Ami megfogott ebben a könyvben, azaz, hogy okosan felépítve az elején félrevezeti az olvasót és sikerül értelmes tanulságokkal megcsavarni a történetet. Látunk egy lányt, aki évekig szerelmes a volt tanárába, egy lányt, aki magától akar karriert építeni, keményen dolgozik azért, hogy elismerést csikarjon magának ki a férfiak világában, miközben nem csak a karrierjét, hanem önmagát is fejleszti, néha csetlik-botlik, csalódik, megtanul gondoskodni egy kutyáról, új kapcsolatokat alakít ki.

Ha egy kicsit intelligensebb lányregényre vágytok, ajánlom figyelmetekbe ezt a könyvet, nem fogtok csalódni.

2014. február 16., vasárnap

Egy hely, aminek fénye már csak az emlékekben él

Máig élesen emlékszem számtalan dologra a csákvári telken. Éveken át hosszú hónapokat töltöttem vendégségben a szőlőhegyek, erdők, istállók között. Az udvaron az öreg, kicsit rozsdás kovácsoltvas kaputól egy árnyékos szőlőlugas vezetett a házig, a lugas tövében pedig, közvetlenül a járda szegélyén sorakoztak a lila virágot hozó, terebélyes, elfeledett nevű növények. Amikor kedvezett az idő, dongók lengték körül őket, elriasztva vagy szaladásra késztetve ezzel a gyerekeket.

A ludas végén jobbra egy sütögetésre használt, asztalokkal és székekkel gyakran megtöltött füves rész állt. Számtalan estén sült itt a kolbász, a virsli - mivel a házban nem volt áram, petróleumlámpák fényében, amikben általában zöld színű olaj égett. Az asztaloknál ülve, a kapu felé fordulva, szép kilátás nyílt a lugas mögötti kiskertre, ahol zsákszámra termett az eper, a málna és a ribizli. A másik oldalon egy kisebb kőmedence, amiben bár sosem fürödtünk, szórakozva néztük a vízfelszínen táncoló bogarakat. A medence felett egy németjuhász őrizte a ház és a kert nyugalmát.

A házban rengeteget játszottunk és rajzoltunk. Volt néhány Disney-figura, amiket számtalanszor körberajzoltunk vagy próbáltunk kicsinosítani. Mégis, ami a kedvencem volt: édesapám gyerekkorában több ülőkét is horgolt, amik a lakásban lévő padokat borították. Én is megpróbáltam megtanulni horgolni, egyelőre nem értem el benne fényes sikereket.


A házat megkerülve több kisebb házikó és egy veteményes mellett vezetett az út az erdőig. Sosem mentünk el odáig, ahhoz túl félelmetes volt, viszont lelkesen köszöntünk a kisházakban lakó nyulaknak, kecskéknek - egyszer talán egy disznónak is. Megszámolni sem tudnám, hány napot töltöttünk a veteményesben, szedtük a babot, a borsót, a csillagtököt, a padlizsánt, az uborkát vagy a cukkinit.

Akkoriban még az udvaron álló kútból hordtuk a vizet - olykor nem volt elég, ilyenkor hadakoztunk az esővizes hordók mellett a szúnyogokkal vagy elsétáltunk az utca végén lévő, nagyobb kúthoz. Idővel lett villany és vezetékes víz is a házban, de a kút és a petróleum lámpák hada a mindennapok része maradt.

A hegyen lévő utca végétől egy lovarda mellett vezet az út a faluba. Az út mentén számtalan málna és ribizli bokor nőtt, ahonnan vidáman szedtük a gyümölcsöket. Imádtam nézni a lovakat, itt ültem életemben először lovon - bár nem emlékszem rá, van egy képünk arról, ahogy egy sárga nadrágban és színben hozzá illő sapkában feszítek egy kifejezetten nagy, barna kancán.

A faluba vezető úton volt egy két részből álló kapu - egyik az autósok, másik a gyalogosok számára szolgált. Azt hallottam, ma már folyamatosan nyitva tartják, de akkoriban előfordult, hogy zárva volt - szerencsére a családi kispolski épp átfért a gyalogosoknak fenntartott kapun is. Az istálló mellett egyszer találtunk egy patkót, amit később hazahoztam és egy zacskóban őrizgettem, hátha szerencsét hoz. Azt hiszem, a régi családi házunkban még mindig megvan.

A faluban gyakran mentünk el a friss tejért egy kisebb farmra, ami sokszor még annyira friss volt, hogy segíthettem fejni. Volt egy kajla, imádnivaló pulikutya és egy hosszú ólrendszerben számomra meghökkentő méretű malacok. Azóta sem tudom, hogy azok a malacok voltak olyan hatalmasok, vagy csak én voltam túl kicsi.

2014. január 1., szerda

2013

Kissé nehezen írom ezt a posztot. Az udvaron még szólnak a házban lévő bulik halványuló dallamai, a macska körülöttem kering, ásítozom és amúgy épphogy átverekedtem magam a petárdázó részeg tömegen hazafelé. Úgy érzem, ez volt a legmozgalmasabb évem eddig (bár talán minden évben ezt mondom). Nagyon hálás vagyok mindenért, ami az elmúlt 365 napban történt.

2013-ban az első néhány hónapban az életmódváltásra koncentráltam, végül a személyi edzőmet váltottam le. Ebben az időszakban számos változás történt: megismerkedtem egy remek társasággal, akik a Hillsong London filozófiáját hozzák el Budapestre. Amikor először láttam őket, egy párfős csapat voltak - az év végére egy-egy délután megtöltik a Duna Palota rendezvénytermeit. Áprilisban velük vettem részt a Colour Conference-n Londonban, ahol örökbefogadtam Woody-t. Talán ebben az időszakban fogalmazódott meg bennem először, hogy nem szeretnék sokáig a Köpönyegnél dolgozni.

A váltás májusban következett be: a Prezihez igazoltam. Gyakorlatilag innentől kezdve rohamosan változott az életem, fejlődtem, életreszóló élményeket szereztem (és befagyasztottam a blogot). Júliusban utaztam először Amerikába, amit október elején egy pár napos, majd közepén egy hónapos utazás követett. Az év során összesen 68 894 km-t repültem, ami azt jelenti, hogy 1,7x körbeutaztam a Földet és a 365-ből 4 napot töltöttem repülőn.

Az amerikai útról/utakról vagy a Prezivel kapcsolatos élményekről lehetetlen írni. Iszonyú sok dolog történt, rengeteg tapasztalatot és lehetőséget hozott magával az életembe. Talán lassacskán egy-egy posztot megér, de már nem ígérek semmit.

Az új állással egy új albérlet is képbe került: végre beköltöztem életem első napos, 1,5 szobás, nagyon szép kis lakásába a VI. kerületben.

Amikor beléptem az ajtón a 1,5 hónapos túra után, egy kis szőrgombóc várt a lakásban: Mangó. Elfogultság nélkül mondom, hogy ő a világ (legalábbis az én világom) legaranyosabb, legkedvesebb élőlénye - civilben egy kék brit rövidszőrű macska. Most épp az ebédlőasztalon ül és próbál valami értelmes játéknak való tárgyat találni az ott lévő üvegek és poharak között.