2015. július 20., hétfő

Olvasónapló - Marian Keyes: The Woman Who Stole My Life


Amikor az Ulpius-ház, a Marian Keyes-könyvek magyarországi kiadója bedőlt, épp a Walsh-testvérek sorozatot olvastam, és aggódtam, hogy meg tudom-e vásárolni az összeset, mielőtt minden üzletben lehúzzák a rolót (a nagyobb hálózatokban neccesebb volt, hogy lehet-e őket épp kapni). Végül az utolsó kötetet a Bookandwalk.hu segítségével kaparintottam meg.

Amikor elmondhattam, hogy összes magyarul megjelent és elérhető Marian Keyes-könyvet olvastam, rádöbbentem, hogy az Ulpius már nem fog több könyvet kiadni az írónőtől. Gondoltam egy merészet és megpróbálkoztam a Bookdepository-val. Valami csoda folytán olcsóbb nálunk egy népszerű könyv puhakötésű verziója (persze angol nyelven), mint ugyanaz magyarul a boltban. Ráadásul ingyen ki is szállítják. Így került hozzám többek között a legújabb Keyes-regény, eredeti címén The Woman Who Stole My Life.

Mint a legtöbb Keyes-könyvben, itt sem rózsás a helyzet: a főszereplő, Stella egy komoly betegségből felépülve kiadott egy könyvet, aminek azonban a sikere már megkopott és Stellának mindenképp egy második könyvvel kellene előrukkolnia ahhoz, hogy bevétele legyen. A könyvírás nehézségei mellett ott van egy válás, két tinédzser, akik utálják az anyjukat és egy meghiúsult második szerelem. Itt lépünk be a történetbe, ahol a könyv elején a jelenbeli és a múltban történt események leírása váltja egymást, majd a váltások megszűnnek és elolvashatjuk, mi minden történt korábban, ami ehhez a szituációhoz vezetett, hogyan lett egy kozmetikusból sikeres író, a tűrhető mindennapokból egy évig tartó kórházi kezelés, aminek során Stella csak pislogással tudott kommunikálni.

A többi Keyes-kötethez hasonlóan ez is mesterien szövi a szálakat, a teljes történet csak az utolsó fejezetekre áll össze. Stella sorsa nem leányálom, nincsenek varázslatos fordulatok - az élet kemény és ez alól ebben a könyvben sincs felmentés.

A történet izgalmas, a felmerülő problémák életszerűek de egyben szórakoztatóak, tökéletes chicklit. A helyszínek és az idősíkok közötti ugrálás az elején engem egy kissé összezavart, de hamar ráéreztem, miről van szó. Jó szívvel ajánlom az angol verziót is, a nyelvezet nem bonyolult, könnyű olvasni (egész felüdülés lehet azoknak, akik eddig csak Rowlinggal próbálkoztak eredetiben).

2015. július 16., csütörtök

Olvasónapló - Robert Galbraith: A selyemhernyó


Azt szerettem a legjobban A selyemhernyóban, hogy engem is félrevezetett. Ahogy Cormoran és Robin nyomoz a híres író gyilkosa után, az itt-ott elejtett információk alapján akaratlanul is megpróbáltam kitalálni, okosabb vagyok-e az írónál, rájövök-e a gyilkos kilétére hamarabb, mint hogy Rowling leírná - be kell ismernem, elvesztettem a csatát. Nem hiába, mitől lenne egyszerű túljárni annak a nőnek az eszén, aki kitalálta a Harry Potter-univerzumot?

A selyemhernyó J. K. Rowling álnéven írt krimisorozatának a 2. kötete a Kakukkszó után. A főszereplő Cormoran Strike, egy lábát vesztett, veterán katona, aki magánnyomozóként tevékenykedik Londonban. A Kakukkszó elején alkalmazott ügyeinek intézésére egy Robin nevű asszisztenslányt, akinek a szerepe a két könyv alatt egyre hangsúlyosabbá válik.

A történet kezdetén Strike-ot egy híres író felkutatásával bíz meg annak felesége. A férfi hetek óta eltűnt, ami nem ritka, de ez a mostani kezd túlzás lenni - Strike azonban sajnos már csak az író holttestét találja meg. A rendőrség és Strike párhuzamosan nyomoznak a gyilkos kiléte után, Strike az igazságot kutatja, a rendőrök pedig a magánnyomozóval is próbálnak versenyre kelni, miután az megszégyenítette őket a Kakukkszóban forgó események során azzal, hogy egy öngyilkosságnak hitt esetről bebizonyította, hogy valójában gyilkosság volt.

Ahogy halad előre a cselekmény, feltárul a londoni írók kaotikus világa. Évtizedes barátságok, alig rövidebb ellenséges viszonyok és kínos pletykák kerülnek napvilágra a nyomozás során, amiben élvezet elmerülni. Rowling nagyon színes, életteli világot fest, gazdag karakterekkel és szépen leírt környezettel.

A regény során nem csak a nyomozás, de a főszereplők jellemfejlődése is jól kirajzolódik. A végén egy kicsit hiányérzetem lett, ugyanis az utolsó pár fejezetben már látjuk, hogy Strike tudja a megoldást, begyűjti a végső bizonyítékokat és ebben a szakaszban Rowling már elsiklik afelett, mi zajlik közben a szereplők fejében. Az egyik legérdekesebb szál számomra Robin vívódása - a lány HR-es diplomáját a kukába dobva állt be Cormoran mellé titkárnőnek azért, mert gyerekkora óta nyomozó szeretne lenni. Vőlegényét ez a helyzet meglehetősen bántja, ami a közelgő esküvőjük miatt sok konfliktus forrása. Robin azonban úgy dönt, hogy a sarkára áll és kiáll azért, amit szeret és amiben hisz, vőlegénye pedig a kezdeti meglepetés után megpróbálja támogatni ebben. Van egy olyan érzésem, hogy a harmadik kötetben ki fog derülni, hogy ez nem is olyan egyszerű...

Összességében: Rowling remek, gazdag világot épít fel akkor is, ha muglikról van szó, érdemes olvasni a felnőtteknek szánt könyveit is.

2015. július 14., kedd

Olvasónapló - Lena Dunham: Nem olyan csaj


Lena Dunhammel először a Csajok című sorozat kapcsán találkoztam. A sorozatról egy időben sokat beszéltek a kapcsolódó blogokon, de én pár rész után feladtam - képtelen voltam élvezni a sorozat számomra túl szarkasztikus és realista világát.

Dunham könyve sokban hasonlít a sorozatra: már az elejétől roppant zavarba ejtő, olvasás közben új éreztem, hogy túl sokat tudok meg egy olyan emberről, akit egyáltalán nem ismerek, ráaadásul olyan dolgokat, amiket talán magamról sem tudok. Már az első oldalaktól kezdve ez a kényelmetlen érzés kísért olvasás közben, de idővel teljesen beszippantott és izgalommal töltött el, hogy valaki más életébe ennyire belelátok. Dunham nem titkol el semmit: tapasztalatait az élet különböző területeire lebontva meséli el - olvashatunk a szexuális életéről, a gyerekkorától, a testével kapcsolatos tapasztalatairól, étkezési szokásairól, mentális küzdelmeiről és munkájáról is.

Egyszeri, nyári olvasmánynak tökéletes, de nagy életigazságok vagy tanulságok nincsenek benne, mindössze egy áttekintést ad egy megosztó személyiség életéről. Aki szereti az ilyesmit (én nem irtózik Lena Dunham stílusától), annak valószínűleg tetszeni fog.

2015. július 13., hétfő

Olvasónapló - Árvay Gréta: Elmerülve - A Mystique-Club

Néhány napig hangos volt az internet egy valószínűleg álnév alatt megjelenő erotikus regénytől, ami ígérete szerint a swinger klubok világába vezeti be az olvasót. A kritikák alapján ígéretesnek tűnt, így felkerült a polcra - három nap alatt el is olvastam.

A könyv 6 párhuzamos történetszálon fut, 3 férfi és 3 nő életét követhetjük nyomon. Elsőre úgy fest, hogy csak annyi a közös bennük, hogy mindannyian a Budapest külvárosában lévő swinger klubba, a Mystique-be járnak. A történetek mind különböznek, a szereplők életében a Mystique is más-más szerepet tölt be, a szereplők olykor keresztezik is egymás útját.

Lassan kirajzolódik, hogy szinte mindenki valamilyen probléma elől menekül és előbb-utóbb a klubban köt ki. A szerző próbálja érzékeltetni, hogy nem gondolja azt, hogy mindenkinek, akinek problémája van az életével vagy a kapcsolataival, egyenes út vezet a swingerkedés világába, de itt mégis így alakult - kiüresedett házasság, friss válás, gyermek elvesztése, elköteleződési problémák, elfojtott gyermekkori traumák mind-mind felbukkannak. Valamilyen formában a Mystique és az általa kialakuló kapcsolatok rávilágítanak a szereplők életében lévő problémákra és szinte mindenkinél változást idéz elő. A könyv utolsó oldalán pár mondat kiválóan összefoglalja a jelenséget:
"...a varázslat azért kell, hogy kiszakítson a hétköznapjaidból, de ha átkerülsz egy másik világba, annak az is lehet a kövekezménye, hogy élesebben kezded látni a saját életedet kívülről, mint belülről. Hogy mit csinálsz jól, és mit rosszul. Min kell változtatnod, és mikor vagy valami olyasmi foglya, ami olyan jól álcázta magát, hogy akár évekig észre sem veszed."
A regényt témájából adódóan intenzíven átszövi az erotika, szinte mindegyik kis fejezetben történik valamiféle szexuális aktus - a klubban és azon kívül is. Az ábrázolás elég elnagyolt és túlzó, de szerencsésebben sikerült, mint pl. A szürke ötven árnyalata jelenetei. Ettől függetlenül lehet, hogy tömegközlekedésen nem a legszerencsésebb olvasmány.

Összességében tetszett a könyv. Nyílvánvaló, hogy egy rutinos szerző munkájával van dolgunk (elég kíváncsi vagyok, ki lehet mögötte, a stíluse kissé Fejős Éva korai könyveire emlékeztet). A történet jó ütemben halad, a karakterek fejlődnek, a drámák és az erotika mögött némi humor is megcsillan. Nyári olvasmánynak kiváló.