2015. október 26., hétfő

Olvasónapló - Lev Grossman: A varázslók

A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol, barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat. (Ismertető a Libri.hu-ról)

Lev Grossman regénye 2009-ben jelent meg Amerikában és vált népszerűvé a nemzetközi toplistákon. Sokan a fantasy újradefiniálásaként, vagy éppen a felnőtteknek szóló Harry Potterként méltatták - a sorozat híre néhány hónapja ütötte fel a fejét az ismerősi körömben, azóta barátkoztam a gondolattal, hogy belekezdjek. 

A továbbiakban némi spoiler előfordulhat, de igyekszem nem sokat beszélni a konkrét cselekményről.

Nálam ez a regény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Őszintén szólva nem tudom megmondani, hogy pontosan mire számítottam, de nem arra, amit kaptam. Egyrészt nagyon lassan haladtam az olvasással, többször megfordult a fejemben, hogy félbehagyom, annyira nem érdekelt, másrészt végig úgy éreztem, hogy ez a könyv sokkal nagyobbat akar fogni, mint amennyit elbír. 

A történet nagyjából 5-6 év eseményeit ölel fel. Főhősünk, Quentin, egy Brooklynban élő fiatal, aki rajong egy képzeletbeli varázslóvilág, Fillory történeteiért. Érettségi után az egyetemi felvételire készül, amikor meghívást kap egy titkos varázslóiskola felvételi vizsgájára, amin alig-alig, de átküzdi magát és megkezdi tanulmányait a kastély falai között. A regény elején erős adagot kapunk abból, hogy a Grossman által alkotott világ miben nem hasonlít a Harry Potter-univerzumra: itt nincs varázspálca, veleszületett mágikus őserő, a varázslatok elvégzése komoly elméleti tudást és kézmozdulatokat igényel. Itt nincsenek hősök, romantikus legendák, kalandokkal teli tanévek, izgalmas történelem, pusztán a tanulás és a kemény munka, aminek a végén koránt sem biztos, hogy teljesértésű varázslói diplomát kap az ember. Ebben a realista hangulatban halad a regény, kisebb-nagyobb kitérőkkel a fiatalok alkoholizmusára, szexuális életére és céltalan életvitelére. 

Az első nagy témaváltás a diplomázás után következik be, ahol is némi rálátást nyerünk, mi történik akkor, ha egy csapat varázserővel bíró fiatalt egy végtelen bankszámlával felszerelve bezársz egy manhattani apartmanba: buli, lézengés, önértékelési és kapcsolati problémák tömkelege. Szerencsére ez a rész nem túl hosszú, ugyanis egyszercsak rájönnek, hogyan tudnak párhuzamos valóságok között utazni és megindul a világok közötti kaland.

A regény harmadik egysége egy ilyen kaland leírása: a kis csapat megérkezik a gyerekkorukból ismert könyvek, Fillory világába, ahol megpróbálnak beavatkozni a birodalomban zajló hatalmi harcokba. Misztikus lények, rejtélyes varázslatok ellen küzdenek, aminek során a trón megszerzése és a béke megteremtése. 

Számomra ezek a hatalmas kontexusváltások nagyon zavaróak voltak, elnagyolt hatást keltett a regény, szinte élvezhetetlenül le lett egyszerűsítve az egyes blokkok cselekménye. A szereplők alig vannak kidolgozva, nincsenek igazi motivációik, Quentin szerencsétlenkedésén kívül egyikük tetteinek okát sem érthetjük meg. A körülöttük lévő univerzumból egy-egy apró elemet ismerünk, nem tudjuk meg, mi működteti a varázsvilágot, milyen erők dolgoznak, mi a célja egy-egy jelenségnek. 

A könyv a vége felé, a kaland leírásánál érdekessé vált, emiatt talán nem volt akkora veszteség az előtte lévő 300 oldalt is végigolvasni, de nagyon kevés esélyt látok arra, hogy elolvassam a sorozat második kötetét. 


2015. október 22., csütörtök

Olvasónapló - Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve... Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak. Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól - egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar. (Könyvismertető)

Rejtélyes módon vonzódom a nehéz női sorsokról szóló könyvekhez. Sokszor úgy érzem, azáltal, hogy megismerem egy-egy nő élettörténetét, sokat tanulhatok a világról és arról, az én életemben milyen nehézségek merülhetnek fel. Péterfy-Novák Éva könyve olyan borzalmakról beszél, amelyeket senki sem szeretne átélni - sajnos aki átéli, az pedig nehezen beszél róla, így különösen értékes olvasmánynak tartom. Nem könnyű. De könnyű sorsokból nehéz tanulni.

A könyv egy blogból nőtte ki magát, amit Éva terápis céllal kezdett írni, hogy feldolgozza első gyermekének, Zsuzsinak a halálát, második terhessége körüli gyötrelmeket és erőszakos férje melletti életet. Mély bepillantást enged a gondolataiba, elmeséli azokat az érzéseit, amiket sokan önmaguknak sem mernek bevallani. Személyes tragédiái mellett megpillanthatjuk, milyen állapotban volt (van még mindig?) a magyar egészségügyi rendszer a 80-as, 90-es évek elején, amikor a szülő nőket minden méltóságuktól megfosztva, szülésüket a főorvos-jelölt napirendjéhez igazítva folytatják le. Ahol az orvosnak fontosabb, hogy megpaskolja a szülő nők fenekét, mint az, hogy tájékoztassa őket, hogy milyen károkat okozott a gyermek fejlődősében a szakmai hanyagság. Rengeteg példa arra, hogyan veszik el az emberség olyan területeken, ahol ez lenne a legfontosabb és hogy lehet feldolgozni mindezt, ha lehet egyáltalán.

Ez a könyv nem egyszerű olvasmány. Kemény utazás egy mély fájdalommal átszőtt élettörténetben, ahol egy nő borzalmas dolgokon megy keresztül. Érdemes azonban elindulni rajta, mert ahogy a könyvben is írják, "attól, hogy nem hajlandó odanézni, létezik".