2015. december 30., szerda

2015

Minden évben írok egy ilyen posztot, főleg azért, hogy később emlékeztessem magam arra, mekkora utat tettem meg az elmúlt években. Az idei sem maradhat el annak ellenére, hogy a blog már rég nem a mindennapjaimról szól, inkább a könyvekről, amiket olvasok. Talán ideje lenne átalakítani könyvesbloggá?...

Az utóbbi két évzáró posztot újraolvasva a leglátványosabb különbség, hogy már nincs macskám, akit szilveszter éjszaka a petárdáktól kell félteni - helyette egy csodálatos férfival osztom meg az otthonomat (vagyis mostmár a közös otthonunkat).

Kevés olyan körülmény van az életemben, ami az év során változatlan maradt: kétszer váltottam munkahelyet, visszaköltöztem a belvárosba, így vagy úgy, de meg kellett válnom mindkét háziállatomtól, az apró problémákról és mindennapi kihívásokról már nem is beszélve.

Számos olyan esemény történt a családomban, vagy a baráti társaságomban, ami egy korszak lezárása, vagy egy új korszak kezdete volt. Hetekig válogattam a gyermekkori holmijaim között a családi házunk eladása után és utoljára simogattam meg a kutyámat, aki 13 évig volt velünk. Öt esküvőn vettem részt, köztük a legjobb barátaimén, akik immár boldog házasságban élnek.

Sokszor mondják, hogy egyedül a változás állandó. Az elmúlt évekre visszatekintve hajlandó vagyok egyetérteni ezzel az állítással. Lehetetlen megjósolni, hol leszek, milyen lesz az életem egy év múlva - azt azonban már látom, hogy szeretném az utóbbi hónapokban kialakított elvek mentén élni. Lakás, állás vagy egészség bármikor, egyik napról a másikra átalakulhat, azonban a szeretteink és az élethez való hozzáállásunk átsegíthet ezeken a változásokon és megtanít kihozni belőlük a maximumot.

Legyenek mellettem egy év múlva is azok, akikkel most boldog vagyok és hasonlóan csodás év lesz.

2015. december 22., kedd

Olvasónapló - Kiss Noémi: Sovány angyalok

Kiss Noémi művével hasonlóan sokáig küzdöttem, mint a korábbi posztban bemutatott könyvvel. Nem terveztem előre ezt könyvet,  nem volt az olvasmánylistámon, nem is hallottam még róla, a Libriben láttam a polcon és hirtelen felindulásból megvásároltam.

Alapvetően szeretem a nehéz sorsokat bemutató könyveket, így ennek is nagy reményekkel indultam neki. A történet dióhéjban utólag könnyen elmesélhető, a könyvet olvasva azonban nagyon lassan bontakozik ki. Egy negyvenes éveiben járó, vidéki tanárnő sorait olvassuk, aki a férje meggyilkolása miatti tárgyalásra várva próbálja összerakni, hol siklott ki az élete, hogyan jutottak el oda, hogy csak a gyilkosságban látta a megoldást. A történet lenyűgözően összetett és tanulságos, a női lélek és egy házasság legmélyebb bugyraiba nyerünk betekintést.

Számomra az egyetlen nehézséget az egyes szám első személyben írott, tagolás nélküli stílus okozta - sokszor a párbeszédek és a kavargó gondolatok megkülönböztetése nem triviális, pláne, hogy idősíkok közötti ugrásokkal vegyítette az írónő.

Nehéz olvasmány formájában és modanivalójában is, de ha végigrágja az ember, tanulhat belőle.